– Ön hogyan ismerkedett meg a Societas Oecumenicaval?

– A Societas, az ökumené kutatóinak európai társasága 1978-ban alakult, és 1980-ban tartotta első konzultációját. Jelenleg ötödik alkalommal veszek részt a kétévenkénti konzultáción. 1994-ben Driebergenben, Hollandiában, 2000-ben Hamburgban, 2010-ben Belgrádban, 2012-ben Belfastban, most Budapesten. A következő tanácskozást 2016-ra Helsinkibe tervezik.
Tóth Károly nyugalmazott dunamelléki református püspök, az ÖTK alapítója által kerültem kapcsolatba a társasággal. A Tanulmányi Központnak megalapítása, 1991 óta döntő támogatója a Magyarországi Református Egyház. Reméltem, hogy Tóth püspök úr még megéri a konferenciát, de június 16-án elhunyt. Úgy éreztem, hogy neki is, halála utána az ő emlékének is tartozom azzal, hogy legjobb tudásom szerint dolgozom ezért az alkalomért. A regisztrált résztvevők száma 75, és vendégek is voltak egy-egy alkalomra. Balog Zoltán miniszter, aki az NKA miniszteri keretéből támogatta a konferenciát, személyesen is üdvözölte.

– Hogyan alakult ki, hogy Budapest ad helyszínt a 2014-es konferenciának?

– 2010-ben, a belgrádi konferencián lett Kránitz Mihály professzor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karáról a társaság tagja. Egymástól függetlenül jutottunk ugyanarra a gondolatra: Magyarországon is jó lenne megszervezni egy ilyen konferenciát. Ezt a meghívásunkat 2012-ben Belfastban – amikor megválasztottak a társaság titkárának – megismételtük. Eleinte arról volt szó, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem lesz a helyszíne a tanácskozásnak, azonban 2013 októberében egyetemünk egy felújítási pályázatot nyert el, amelynek eredményeként jelenleg is tartanak a munkálatok. Így a közeli Ében Hotel lett a konferencia helyszíne. A megnyitót azonban a zuglói evangélikus templomban tartottuk. Ez számomra személyes vonatkozásban is fontos, hiszen nemcsak tíz éves korom óta járok a zuglói gyülekezetbe, de ott is keresztelt meg Scholz László.

– A mostani konferencia fókuszában a katolicitás volt. Mit jelent ez a fogalom?

– Az egyháznak a katolicitás az egyik ismertetőjele, azaz egy, szent katolikus és apostoli az egyház. Ezt azonban nem statikusan kell felfogni – azzal, hogy adva van, és semmit sem kell tenni –, hanem állandóan küzdeni kell érte. A katolicitás eredeti jelentése a teljesség szerinti. Amennyiben ebből indulunk ki, akkor látnunk kell: az egyházat Krisztus alapította, ezért Krisztusban van a teljessége. Mivel emberek a tagjai, azért, hogy teljes legyen, hogy a teljes Krisztus nyilvánuljon meg benne, kérnünk kell Isten kegyelmét, és küzdenünk kell a katolicitás megvalósulásáért.

– Az ökumenikus tanácskozás mennyire hathat ki arra, hogy az ökumené a gyakorlatban is egyre inkább érvényesüljön?

– Abban minden felekezetű résztvevő egyetért, hogy a katolicitás az egészre vonatkozik, és ez több, minőségileg más, mint a részek összessége. Abban is egyetértés van, hogy Krisztus egyetlen egyházat alapított, és ez az egyház eleve több – hiszen Krisztus az, aki több és nagyobb –, mintha minden felekezetet „egymás mellé teszünk”. Római katolikus részről is úgy fogalmaznak – Bábel Balázs érsek is utalt erre a konferencia megnyitóján elhangzott üdvözletében –, hogy a katolicitást és a (római) katolicizmust ne keverjük össze. Előadásomban (a konferencián nyilvános beszélgetés volt a katolicitásról Szűcs Ferenc, Kránitz Mihály és Szentpétery Péter között – a szerk.) is idéztem Harmati Béla nyugalmazott püspökünk megfogalmazását, hogy „mi is katolikusok vagyunk, de wittenbergi katolikusok”. Luther Márton is természetesnek vette az egyház katolicitását, a reformáció az egyház katolicitása folytatásának, vagy helyreállításának tekintette tevékenységét. Nem kell félni a „katolikus” szótól, „csak” ismerni kell a jelentését.

– Az elmúlt évszázadok bebizonyították, hogy a katolicitás, bármennyire is fontos, a gyakorlatban kevésbé érvényesült. Ez a konferencia rámutat arra, hogy lehet ilyen kérdésekről közösen gondolkodni. Ön szerint ez mennyiben kihívás a 21. század felekezetei számára?

– Az összefogásnak és a közeledésnek egyszerűen nincsen alternatívája. Fel kell ismernünk, hogy a különböző keresztény felekezeteket – amelyek vallják a kereszténység alaptanításait – sokkal több köti össze, mint ami elválasztja. Ebből kell kiindulni és meglátni, hogy mi az, ami mégsem engedi teljes mértékben érvényesülni ezt a szemléletet. Dagmar Heller elnök asszony nyitó előadására utalva a katolicitás számára az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy az egyház egyszerre helyi és globális jelenség. Ezért az egyházak számára ma az a kérdés, hogyan éljék meg a katolicitást a globalizáció összefüggésében.

– Mi akadályozza a felekezetek közötti közeledést?

– A meglévő teológia különbségeken túl a nem teológiai tényezők szerepét sem lehet lebecsülni. A különböző felekezetek tagjai, vezetői sokszor félnek identitásuk, hagyományaik feladásától. Mi evangélikusok gyakran hivatkozunk Luther Márton műveire, de tudjuk, hogy nem a reformációval kezdődött a kereszténység története. Ha elolvassuk hitvallásainkat, látjuk, hogy igencsak sok hivatkozás van a korábbi időkre. Az ökumenikus kapcsolatok sokszor személyfüggők, de tudnunk kell, hogy ennél sokkal többről van szó.

– A közeledés mennyire fogalmazódik meg az összejöveteleken?

– A résztvevők, mint már említettem, kezdetektől úgy látták, hogy sokkal több az, ami összeköt, mint ami elválaszt. Arról is őszintén és a másik iránti tisztelettel tudunk beszélni, ami elválaszt. Ugyanakkor tudni kell, hogy mi „csak” tudományos társaság vagyunk, nem pedig egyházi vezetők, így csak javaslatokkal és tanácsokkal tudunk élni. A Societas Oecumenica tagjai tanácskozásaik alkalmával közös áhítatokon vesznek részt, alaposan körüljárnak egy-egy témát, és a konferencia anyagát egy kötetben megszerkesztve kiadják. Immáron húsz éve, hogy először vettem részt a társaság konferenciáján, és kezdettől fogva az a benyomásom, hogy nagyon jó a hangulat, nyitottan, őszintén, szeretettel tudunk egymással mindenféle kérdésről megalapozottan és tudományosan is beszélgetni.

– Az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető tanáraként hogyan látja a következő lelkészgenerációk ökumené iránti érzékenységét?

– Amikor a szimbolika (ökumenika) tantárgy sorra kerül, a hallgatók nagy érdeklődést és nyitottságot mutatnak. Más kérdés, hogy a későbbiekben ez mennyire marad eleven, de alapvetően úgy látom, fontosnak tartják, hiszen tudják, hogy nincs más lehetőségünk. Természetesen vannak más tanegységek, melyek ezt az érdeklődést árnyalják, erősítik, de ha valaki kikerül egy gyülekezetbe, akkor úgyis szembesül azzal, hogy az a jó, ha baráti, testvéri viszonyt ápol más felekezetű kollégákkal, hiszen így tudja betölteni hivatását. Ez ma már egyre természetesebb.

– Az igencsak tartalmas budapesti konferencia főszervezőjeként mit emelne ki különösen is?

– Fontos szempontunk volt, hogy a konferencia résztvevői magyarországi egyházi képviselőkkel is megismerkedjenek, valamint Budapestből és az országból minél többet lássanak. Öröm számomra, hogy a program során több egyház képviselője köszöntötte a résztvevőket. A megnyitón Gáncs Péter elnök-püspök, Fischl Vilmos MEÖT-főtitkár és Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ökumenikus Bizottságának elnöke. Kiemelkedő volt augusztus 24-e, vasárnap, amikor egész napos kiránduláson vettünk részt. Veszprémben a katolikus, református és evangélikus templomban Márfi Gyula érsek, Niederhoffer Zoltán lelkész és Ittzés János nyugalmazott püspök szolgálatával istentiszteleten és azt követően agapén vettünk részt. Utána Balatonalmádiba mentünk, ahol Steinbach József dunántúli református püspökkel, a MEÖT elnökével és feleségével ebédeltünk. Itt közösen szálltunk hajóra, amely nemcsak feledhetetlenül szép utazás volt, hanem egyúttal szimbolikus is: egyház hajójának szimbóluma, amelyet bár egy kicsit mozgatott a szél, de amelyre öröm volt felszállni. Végül meglátogattuk a pannonhalmi főapátságot, vesperáson vettünk részt, megtekintettük a megújult templomteret, a könyvtárat, majd Várszegi Asztrik főapát társaságában vacsoráztunk. Most pedig (augusztus 25. – a szerk.) Fischl Vilmos főtitkár vendégszeretetét élvezzük az Ökumenikus Tanácsnál.
A konferencia előkészítésében és lebonyolításában az említetteken kívül segítségemre voltak Kránitz Mihály professzor, Steinbach püspök felesége, Klára, továbbá Németh Mihály, Felegyi Mária teológus hallgatók, Gimesi Zsuzsanna református lelkész és Kriczki Istvánné, az ÖTK munkatársai, Faggyas Ilona, a Protestáns Újságírók Szövetségének ügyvezetője, Tamásy Tamás és Tamásy Tamásné zuglói lelkészek, a zuglói gyülekezet énekkara Fekete Anikó és Kéménczy Antal vezetésével, a gyülekezet tagjai, a veszprémi gyülekezetek és persze a családom. Ha itt nem is tudtam mindenkit említeni, mindenkinek hálás vagyok szolgálatáért és közreműködéséért.