Befejeződött az ökumenikus imahét, véget értek az ünnepi közös alkalmak, újra hétköznapok várnak a felekezetekre. Összegző írásra kérte fel az Evangélikus Élet dr. Korányi Andrást, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzorát, aki vezércikkben fejtette ki álláspontját az ökumenéről és az ezt elutasító nézetekről. 

„Az ökumenikus mozgalom sok évtizedes erőfeszítéseiről igen különböző véleményeket, ítéleteket lehet hallani manapság. Az aktuális teológiai és egyházi különbözőségek és nehézségek felsorolásakor azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a keresztény egyháznak kezdettől az egyik legfontosabb célkitűzése volt a gyülekezetek, az egyház egységének a megőrzése és megvédelmezése. A hit, az istentisztelet, a keresztények sokfélesége természetesen mindig adott volt az egyházban, ezért a mérlegeléslényege mindig annak a határvonalnak a meghúzásában állt, hogy ez a természetes, sőt erősítő sokszínűség ne forduljon át az egyház biblikus tanítását veszélyeztető és romboló zűrzavarrá” – fogalmazott Korányi András.

Vannak olyan lelkészek, akik többé-kevésbé az idén is elutasították az imahéten történő részvételt, noha a közös imákat a szervezők nagy tapintattal készítették elő, és kerültek minden olyan liturgiai elemet, amely sérthette volna a társegyházakat. Aligha lenne megalapozott azt állítani, hogy az ökumené ellenfeleinek érvrendszere nem teológiai alapokra épül, vagy nem őszinte hitből fakad. Ez a gondolatkör azonban nem egyezik egyházunk főbb irányvonalával, nem is beszélve arról, hogy a református lelkészek körében indulatos ellenérzéseket is tapasztaltunk, amikor az ökumenével kapcsolatos véleményükről kérdeztük őket.

Adámi László nyíregyházi evangélikus lelkésztől kértünk támpontot ahhoz, hogy megértsük, mi készteti a széles körű ökumené elutasítására. Számos korábbi publikációját és felszólalását osztotta meg velünk. Két ilyen írásából idézünk alább egy-egy részletet, amelyekkel sok olvasónk nyilván nem ért majd egyet, s amelyeknek sok részletét természetesen mi sem tudjuk elfogadni. Biztosak vagyunk ugyanis abban, hogy a jövő kereszténysége szorosan együttműködő felekezetekre épül, a hívek természetes közösségére. Tiszteletben tartjuk ugyanakkor az ellenvéleményeket, amelyek néha radikális gondolatokat is jelentenek, amint ezt az alábbi írások is mutatják:

„Ökumenikus kapcsolatok. Ebben a kérdésben radikális mondanivalóm van: a lelki szolgálat terén csak az evangéliumi-protestáns együttműködésben veszek részt! Más kérdés a társadalomban való megjelenés: az egyházakat közösen érintő ügyekben, egyházi intézményeink védelmében stb. természetesen szükséges az akcióegység a katolicizmus képviselőivel és másokkal is. De lelki közösséget nem vállalhatok ott, és annak a látszatát sem mutathatom azokkal (nemegyszer valóban testvérekkel!), akik Krisztus evangéliumának a lényegét ferdítik el saját körükben, például a Mária (és más szentek) nevével visszaélő hamis kultusszal, az antikrisztusi pápai hatalmi igénnyel vagy bármi más idegen lelki hatással! Minderre nézve Lutherrel vallom: »Ebben a kérdésben sem lehetünk sem elnézők, sem engedékenyek.« (Schmalkaldeni cikkek, második tétel,17. szakasz) Isten igéjének, de a tévelygés rabságában lévő testvérnek/embertársnak a szeretete is erre kötelez!” (A Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye fóruma; jelöltek bemutatkozása, 2006. március 14.)

„Valaha magam is naivan ökumenikus gondolkozású voltam, de most már elég régóta tudom, hogy az, ami a felekezetek közeledésében »megbékélt különbözőség« címén egyre tovább halad, nem az Úr Jézus akarata szerinti (vö. Jn 17,20–21) lelki egység, hanem fokozódó mértékben valami más. És azt is tudom, hogy ez az »ökumenizmus« nem fog megállni a névleges keresztyénség határainál!” (Adámi László nyíregyházi lelkipásztori jelentése az 1999. évről)

Saját állásfoglalásainál sokkal fontosabbnak tartja egyébként Luther alábbi intelmeit: „A mi kincsünk akkora, hogy ésszel fel sem érhetjük. Hiszen ezért kell érte kemény harcban állnunk. Nem mondhatjuk tehát lekicsinylő hangon, mint ahogy a világ s némely balga lélek teszi, hogy nem kell a tantételeket oly szigorúan venni s miattuk a keresztyén szeretetet veszélyeztetni. Ha kisebb dolgokban – mondják – tévelyeg is valaki, de egyébként nagyjából egyetért velünk, hát engedjük, s hunyjunk szemet a keresztyén testvéri egység kedvéért.

Nekünk nem kell az olyan béke és egység, amelyért Isten igéjét kellene elveszítenünk. Hiszen ezzel az örök életet is és mindent elveszítenénk. Ebben nem lehet engedni, sem a szeretet kedvéért megalkudni, hanem engedjen mindenki az igének – akár barát, akár ellenség. Mert nem külső, világi egységre kaptuk az igét, hanem örök életre.

Majd teremt az ige egységet; ige nélkül pedig úgysincs egység.

Ne ajánlgasson hát nekünk senki olyan szeretetet, amelynek az ige vagy a hit volna az ára. Mert nem a szeretet, hanem az ige hoz örök életet, kegyelmet s minden mennyei kincset.” (Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének!)