Lehet-e szebben ünnepelni a házasság, a párkapcsolat ünnepét, mint áldáskéréssel? Valentin napján házaspárok érkeztek a Deák téri evangélikus templomba, hogy áldást kérjenek közös életükre.
Az ünnepi istentiszteleten B. Pintér Márta női missziói lelkész Isten hűségéről beszélve kiemelte, hogy „amíg az ember embertársaival és Istennel való kapcsolatában is számos esetben szembefordul önmagával és megtagadja a szeretetet, addig Isten hűsége más, Ő ugyanis – mint ahogy 2Tim 2, 13-ban is olvashatjuk – önmagát meg nem tagadhatja.” Arra a kérdésre, hogy Istennek lényege-e a hűség az igehirdető kifejtette: „Isten a maga szeretete által marad mellettünk.” A lelkész mindezt a tékozló fiú példázatán keresztül láttatta, melynek értelmében hangsúlyozta, hogy „bármennyire is távolra megyünk Istentől, Ő visszavár minket, így őszinte hozzáfordulással kereshetjük Őt.”
A „házasság hete arcai” – az evangelikus.hu velükkészült videóriportját itt tekinthetik meg –, Tomka János és Tomkáné Zsáry Anikó diákok által feltett kérdésekre válaszoltak. Kiemelték, hogy az idei év mottójául választott „Megtartó hűség”-et ők nap mint nap igyekeznek megélni.
„A mai kor szelleme a házasság intézménye ellen beszél, azt mondja, hogy ne kötelezd el magad. A házasság ugyanakkor egy olyan kapcsolat, mely saját életünket, mindennapjainkat erősíti meg, hiszen tudjuk, hogy van társunk, aki mellettünk van” – fogalmazták meg.
A házasság hete arcai a hűséggel kapcsolatban hangsúlyozták, hogy van előttünk példa, hiszen „Isten a tőle felénk áradó hűségét már megelőlegezte nekünk. Így bármilyen helyzetben, nehézségben is vagyunk, lehetőségünk van az atyai hűséget elfogadni és azt másoknak továbbadni” – mondta Tomka János.
Az ünnepi istentisztelet résztvevői nemcsak áldásban részesülhettek, hanem a Boyzless Voice együttes és Thiago Bertoldi zongorista előadásában spirituálékat, saját szerzeményeket és világzenei szerelmes dalokat is hallhattak.