Énekeskönyvünk 40. énekének keletkezéstörténetét bontotta ki bevezető áhítatában Fabiny Tamás püspök a Budavári Evangélikus Egyházközség 2015. március 2-án megtartott szabadegyetemi előadásának elején. Elmondta, hogy a szerző, Rinckart Márton (1586-1649) evangélikus lelkész versei a harmincéves vallásháború viszontagságai között születtek. A Luther városában, Wittenbergben szolgáló lelkipásztor az evangélikusok egyik legkedveltebb himnuszának, a Crüger zenéjével hangzó „Dicsérjétek az Urat” című éneknek a szövegét gyermeke őszinte, szívből és tiszta lélekből fakadó, békesség, nyugalom és biztonság után áhítozó imádsága alapján írta. „Olyan embert volt Rinckart – mondta a püspök –, akinek költészetté vált szinte minden szó a száján. Különös véletlen, hogy a szerző éppen a háborúskodást lezáró vesztfáliai béke megkötésének és az ének bemutatásának idején, 1649-ben halt meg.”

Az áhítat során felolvasott, a katolikus Bibliában megtalálható, deuterokanonikus Sirák fia könyvébe foglalt igeszakasz a vezetők felelősségéről szól, azt üzeni, hogy a bölcs uralkodó erősíti a népét. Áldjátok a mindenség Urát, aki adjon békességet, vidámságot és szabadítson meg bennünket – szól az üzenet, amely már előrevetítette az előadás gondolati ívének végpontját, a Messiás várását.

Ritoók Zsigmond akadémikus, klasszika-filológus előadását azzal kezdte, hogy az Ószövetség és az Újszövetség között egy fehér lapot találunk, melyekre leginkább a korszak és a zsidó nép súlyos történelmi- és társadalmi feszültségeit írhatnánk le, mert ez jellemezte leginkább a 3. század végétől Jézus születéséig terjedő korszakot.

Erre az időszakra görög civilizáció válsága nyomta rá leginkább a bélyegét – mondta az akadémikus. Athén és Spárta állandósult harca csak mélyítette az amúgy is kialakult válságot, s az egyre gyengülő görögség után keletkező hatalmi, politikai űrt a II. Filipposz, Nagy Sándor apja által uralt Makedónia töltötte be. A világhódító uralkodó, Nagy Sándor halála után birodalma széthullott, a romokon pedig létrejött egy hárompólusú, Egyiptom, Szíria és Makedónia hatalmi centrumok által meghatározott világrend, amelyben békesség szinte soha nem volt.

A gazdaságilag és katonailag egyaránt fontos területen élő zsidó nép ebben az ütközésekkel és feszültségekkel teli hatalmi térben őrlődött – mondta Ritoók Zsigmond. Súlyosbította a helyzetüket az, hogy a zsidó papi arisztokrácia a végletekig megosztott volt, a görög tőke benyomulásával az eltérő gazdasági érdekek mentén, szüntelenül viaskodtak egymással. A perzsa birodalom gyámsága alatt megtapasztalt viszonylagos vallási türelmet a római birodalom terjeszkedésével felváltotta egy kevésbé toleráns állami megítélés.

Egy vidéki zsidó papi család és annak feje, Júdás Makkabeus vezetésével a szeleukidák ellen szervezett felkelés győzelmével megszilárdul a makkabeusok lényegében királyi hatalomra épülő, önálló, állami uralmi rendszere, ami újabb belső feszültségeket gerjeszt a zsidóság köreiben. A zsidó államéletnek ezt a korszakát a mai eszünkkel szinte elképzelhetetlen brutalitással folyó hatalmi harc jellemzi: száműzetések, tömeges kivégzések, durva politikai gyilkosságok követik egymást. Ez a zavaros, erőszakkal minden ízében átszőtt időszak előzi meg az Újszövetség korszakát.

A feszültségekkel teli társadalmi viszonyok természetesen jelentős hatást gyakoroltak a zsidó nép belső viszonyaira is: megindult a valláshoz való viszony mentén szerveződő belső polarizálódás.

A hit forrásául kizárólag Mózes öt könyvét elfogadó szadduceusok a születés jogán követelték maguknak a legfőbb papi hatalmat. A haszidok, vagy kegyesek mindenben igazodtak az évezredes zsidó hagyományokhoz, míg a – manapság szinte csak negatív éllel emlegetett – farizeusok, vagy elkülönülők az írott Tóra mellett a szóbeli hagyományokat is tisztelték. Ők voltak azok, akik annyira tisztelték a sabbatot, hogy ezen a napon nem fogtak fegyvert, inkább hagyták magukat a megszállók seregeitől lemészárolni. A zelóták, vagy vakbuzgók megalkuvás nélkül követték a vallási előírásokat, a szikáriusok ugyanakkor – mai értelemben – a korszak ismert terroristái voltak, akik számtalan politikailag motivált gyilkosságot követtek el. És persze minden irányzat szilárdan hitt a maga igazában.

Előadásban Ritoók Zsigmond akadémikus kiemelte, hogy a széttartó zsidó társadalomban a korszak egyik legfontosabb intézménye a zsinagóga volt. Tömegek gyűltek össze, a légyegében máig változatlanszigorú rend parancsolta szerkezetben létrehozott épületekben, ahol tekintélyes zsidók tanítottak - közöttük találjuk Jézust is.

Egy súlyos belső feszültségektől terhes, erőszak szabdalta és külső hatalmak által is szorongatott társadalomban szinte evidenciaként bukkan fel a messiásvárás – mondta az akadémikus. A zsidók hittek abban, hogy végetekig megromlott világot csak egy eljövendő Messiás tudja jó útra terelni, helyreállítva a valaha volt aranykort. Elsősorban békére vágyott a nép, egy olyan jelenlévő Istent vártak, aki szabadító, megváltó lesz, gyógyírt jelent a közösség és az egyének bajaira egyaránt.

Jézus nem királynak érkezett a szenvedő zsidó nép közé, nem azért jött, hogy neki szolgáljanak. Olyan belső békességet hozott el, amit soha nem vesznek már vissza – mondta végezetül az evangélikus szabadegyetem hallgatóinak a klasszika-filológus.