Átadták a 2015. évi Magyar Érdemrendeket – Lehel László és Udvaros Béla is a díjazottak között van

Átadták a 2015. évi Magyar Érdemrendeket – Lehel László és Udvaros Béla is a díjazottak között van

Share this content.

Forrás: MTI, kormany.hu, fotó: Botár Gergely
Budapest – Az elismeréseket Áder János köztársasági elnök nyújtotta át Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában 2015. március 15-én az Országház kupolatermében.

Keveset beszélünk a forradalom utáni napok döntéseiről, és szinte sohasem a hétköznapokról, pedig az új világot 1848-ban nemcsak az utcai események, a pezsdítő szónoklatok hozták el – hangsúlyozta Áder János a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek átadásakor.

Ünnepi beszédében az államfő emlékeztetett Deák Ferenc szavaira, amelyekkel azt javasolta az őt kérdezőknek, hogy legyenek „állandók, szilárdak és kitartók. Tegyen ki-ki azon helyen, hova sorsa őt állította, mindent, amit tehet a hazáért”.

„Ezen a napon országszerte megemlékezünk az 1848-as forradalom dicső napjairól. Beszélünk a 12 pontról, a Batthyány-kormány megalakulásáról, az első népképviseleti országgyűlésről, annak legfontosabb döntéseiről, az úrbéri viszonyok megszüntetéséről, sajtó- és iparszabadságról. Egy polgári társadalom alapjainak lerakásáról” – mondta el a köztársasági elnök.

Áder János szerint kevesebbet beszélünk azonban a forradalmat követő napok döntéseiről, a kormányon belüli vitákról, egy új közigazgatás szervezéséről vagy a Lánchíd építésének munkálatairól; és szinte sohasem emlékezünk meg az akkori hétköznapokról: a tanítók, orvosok, tudósok, színjátszók munkájáról, akik élettel töltötték meg a március 15-én kivívott szabadság kereteit.

„Pedig az új világot 1848-ban nemcsak az utcai események, a pezsdítő szónoklatok, a jogos indulatok hozták el. A mindennapi munkát akkor is el kellett végezni. A polgári Magyarországot e nélkül nem lehetett volna megteremteni” – emelte ki.

Az államfő elmondása szerint a legnagyobbak sosem keresik a dicsőséget, mégis munkájuktól egy egész nemzet lesz nagyobb, erősebb, nemesebb.

„A mi dolgunk ezért a nemzet ünnepén elismerni azok teljesítményét, akik naponta mutatnak példát nekünk arra, hogyan lehet állandónak, szilárdnak, kitartónak lenni. A magyar nemzet nevében köszönöm személyes teljesítményüket, amely ugyan csak az önöké, de gyümölcse a magyar nemzeté is” – méltatta a díjazottakat Áder János.

Az ünnepségen a Magyar Érdemrend különböző fokozatait harmincketten vehették át, tizenhárom művész kapott Kossuth-díjat, hatan megosztott Kossuth-díjban részesültek. Széchenyi-díjat tizennégyen, megosztott Széchenyi-díjat pedig hárman vehettek át.

Az elismeréseket Áder János köztársasági elnök nyújtotta át Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában.

Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapott többek között Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója részére az általa alapított, mára országossá vált segélyszervezet vezetőjeként a bajbajutottak megsegítése érdekében végzett fáradhatatlan és példaértékű munkája elismeréseként; és Udvaros Béla rendező, az Evangélium Színház alapító igazgatója részére jelentős színházi rendezői pályafutása, valamint az Evangéliumi Színház megalapítása és működtetése érdekében végzett sokrétű munkája elismeréseként.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!