Bachra emlékeznek Orosházán is

Bachra emlékeznek Orosházán is

Share this content.

Forrás: oroscafe.hu, szöveg: Zavada Andrea
Orosháza – Születésének 330. évfordulója alkalmából Johann Sebastian Bachra emlékezik az orosházi evangélikus egyházközség. Március 22-én 17 órakor az orgonamuzsika, 29-én, virágvasárnap 10 órakor a vokális muzsika áll a középpontban.

Az evangélikus gyülekezetben minden hónap negyedik vasárnapján a zenéé a főszerep. A mostani alkalmakon Bach születésének 330. évfordulójára emlékeznek. Az evangélikus közösségek számára kiemelten fontos a zeneszerző személye, művészete az evangélikus népénekhez, lutheri teológiához kötődik, ahogy vallják, ő az 5. evangélista. A változatos zenei program betekintést ad a szerző művészetének sokoldalúságába.

„Az évforduló jegyében március 22-én Bach orgonaművei csendülnek fel dr. Wagner Szilárd evangélikus lelkész, egyházzenész tolmácsolásában. Rá egy hétre, virágvasárnapi istentiszteletünkön ősi egyházi tradíciót követve a passiót jelenítjük meg, különleges formában, Jézus szenvedéstörténete öt hangon hangzik majd el, Márk írása és Bach zenéje. Ez szólal meg az evangélium szakaszainak felolvasásában és a négy énekes által négy szólamban megszólaltatott korálokban, amelyek Bach legnagyszerűbb és legismertebb harmóniáit elevenítik fel különböző műveiből” – vázolta a programot Ördög Endre igazgatólelkész. Hozzátette, ezen templomi alkalmakra minden zenebarátot és kultúrakedvelőt várnak, aki testi-lelki feltöltődésre vágyik.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!