Templomkertem

Templomkertem

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Jerabek-Cserepes Csilla
Budapest – Mostanában egyre többet hallani a Luther market néven indult, azóta Templomkertre „keresztelt” régi-új kezdeményezésről, ugyanis április óta új koordinátora van a programnak. az alábbiakban az új projektgazdát, Orosz Andreát (Veres Andit) kérdeztük az eddigi lépésekről és a jövőbeli tervekről.

Eddig legfőképpen zenei oldaláról, a Palinta Társulatból ismerhettük, találkozhattunk Önnel egyházi rendezvényeken (is). Emellett most egy teljesen más irányú kezdeményezés koordinátora lett. Mi ennek a története? 

– Néhány évvel ezelőtt a Palinta Társulat zenei előadásaival csatlakozott a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Fenntartható fejlődés programjához (www.tied.meot.hu), amelynek élményanyaga továbbnövelte bennünk a környezettudatos életforma kialakításának elősegítése iránti elköteleződésünket. A zöld gondolatot folytatva azon kezdtünk el tanakodni, hogyan hasznosíthatnánk azt a rengeteg kilométert, amelyet a Palinta-turnék alatt megteszünk az országban. Így alakult meg a Zöldellő Facebook-csoport. A tagoknak vidéki őstermelőktől szállítunk terményeket Budapestre. Ez most kicsiben működik. Nemtitkolt célom, hogy a Templomkert egyik projektjeként ezt „nagyban” is megvalósítsuk, nemcsak a Palintával, hanem mindenkivel, aki „hivatalból” egyébként is utazik autóval, és szívesen csatlakozik egy ilyen kezdeményezéshez. A Templomkert koordinátori pályázatra férjem (dr. Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense – A szerk.) hívta fel a figyelmemet, ezzel a rövid megjegyzéssel: ez neked való!

Több évig folyt a szervezés, egyeztetés a Luther market néven indult, később Templomkertre keresztelt programmal kapcsolatban. Korábban is tettek kis lépéseket a színfalak mögött, ám az első nyilvános megjelenés idén május 16-án Debrecenben, az Északi Egyházkerület missziói napján történt. Mennyiben van kapcsolat a most meghirdetett projekt és a korábbi elképzelések között?

– Új elgondolásokkal szeretnénk egy hosszú távon működőképes, nem profitorientált vállalkozást létrehozni egyházunkban. Így első lépésként elkészült honlapunk (www.templomkertem.com), hiszen ma már webes felület nélkül szinte elképzelhetetlen bármilyen kezdeményezés életképességének megőrzése. Második lépésként egy fotópályázattal igyekeztünk népszerűsíteni a templomkertek esztétikus és gyümölcsöző kialakítása iránti igényt, amelynek díjátadóval egybekötött eredményhirdetése június 9-én, 18.30-kor lesz a budapesti Lilaköd könyveskávézóban. Részt vettünk az Északi Egyházkerület missziói napján is, ahol néhány terméket saját standunkon árultunk, illetve számos érdeklődővel sikerült megismertetnünk a Templomkert projekt törekvéseit.

Milyen tapasztalatai voltak az említett rendezvényen? Hogyan fogadták a résztvevők, az odalátogatók a standot? Kik segítettek a lebonyolításban?

– Mint említettem, a látogatók nemcsak örültek a standnak, de sokan részvételi szándékukat is jelezték, megosztották velünk saját tapasztalataikat, és azt is elmondták, hogy szívesebben vásárolnának magyar őstermelőktől, mint a nagy üzletláncoktól. Természetesen sok régi ismerőssel is találkoztunk. Volt, aki kifejezetten vásárolni jött, nagyon sokan érdeklődtek, és a helyi lakosok közül jó néhányan „csak” arra vágytak, hogy beszélgessenek. A lebonyolításban természetesen a Palinta Társulat tagjai, az őstermelők (akik a standon kiállítottak) és barátaink segítettek.

– Milyen termékekkel lehetett találkozni a Templomkert standján a missziói napon?

– Több termékkel jelentünk meg, ezeket a honlapon részletesen is ismertettük, hogy már előre készülhessenek a potenciális vásárlók. Most csak kettőt emelnék ki: az egyik a nagyon jó minőségű őstermelői pirospaprika volt, amelyből kedvező ára miatt sok fogyott, és a Katona evangélikus kötődésű borászat termékeit is meg lehetett vásárolni, kóstolni.

– Mi a következő lépés? Milyen új pályázatok, lehetőségek vannak kibontakozóban?

– Nyáron termelői-vásárlói adatbázist fogunk létrehozni, és terveink szerint egy on-line piacteret is integrálunk a honlapunkhoz, amelyen keresztül az internetkapcsolattal rendelkező vásárlók könnyedén leadhatják rendeléseiket. Ezúton is kérjük az őstermelőket, barátaikat, ismerőseiket, akiknek fontos, hogy a termény közvetlenül a fogyasztóhoz jusson, és fontos az is, hogy evangélikus színekben történjen mindez, illetve azokat a vásárlókat, akik szívügyüknek tartják a környezettudatos és egészségmegőrző gondolkodásmódot, keressenek minket, hogy össze tudjuk kapcsolni őket egymással. Minden eddigi és jövőbeni kezdeményezésünkről részletesen lehet olvasni honlapunkon és Facebook-oldalunkon.

– Hogyan lehetne röviden összefoglalni a projekt célját?

– Célunk a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezeteiben és intézményeiben a környezetvédelem, a zöld szemlélet megvalósulásának előmozdítása, az Istenadta földtermőerejének közösségi hasznosítása, valamint a Templomkert projekt koordinálása, melynek megvalósulása esetén gyülekezeti vagy egyéb keretek között a projekthez csatlakozó termelők terményei közvetlenül juthatnának el a vásárlókhoz.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!