Szinte minden szál hozzá fut, vagy érinti őt, ha egyházunk könnyűzenei életének technikai, szakmai támogatásáról van szó. Ha kábelre, hangosításra, hangszerbeszerzésitanácsra, gitároktatásra van szükségük evangélikus fiataljainknak, lelkészeinknek, hozzá érdemes fordulniuk. Maci, polgári nevén Huszák Zsolt hobbiból, lelkesedésből kapható minderre, de az utóbbi tíz évben ezek a teendők a munkaköri feladatai közé is tartoztak egyházunk országos irodájának ifjúsági és zenei referenseként. Örömmel állítja tapasztalatait, technikai, zenészi-énekesi tudását Isten szolgálatába, legyen szó akár a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó hangtechnikájáról, akár ifiegyüttesek menedzseléséről. Dalszerzéssel és hangszereléssel is foglalkozik huszonöt éve. A Korál-sziget együttes legújabb lemezének felvételén találkoztunk Cinkotán, az Evangélikus Missziói Központ – Magyar Evangélikus Rádiómisszió hangstúdiójában.

– Mikor és hogyan került közel a zenéhez?

– Édesanyám azt mesélte, hogy már három-négy évesen fújtam a rá- dió mellett az akkori sztárok dalait. Arra már én is emlékszem, hogy nyolc-tíz éves lehettem, amikor a nagyapámtól néhány lécet, kalapácsot és szöget kaptam, hogy valamit barkácsoljak, én pedig gitárt készítettem. Általános iskolás koromban kaptam először kölcsön egy gitárt, amelyet pengethettem otthon. Gimnazista koromban – igaz, autodidakta módon – már sokat foglalkoztam zenével, gyakoroltam, elkezdtem keresgetni a saját hangomat, hangzásomat. A keresztény könnyűzenében huszonöt éve veszek részt.

– Miként talált rá a keresztény könnyűzenére? Hogyan ismerte meg Istent?

– Mezőberényben nőttem fel, ott érettségiztem az azóta evangélikus intézménnyé lett Petőfi Sándor Gimnáziumban. Ezután Budapestre jöttem szakmát tanulni. Pesten csatlakoztam egy amatőr színjátszó csoporthoz, ahol összebarátkoztam egy fiúval, és elkezdtünk együtt zenélni. Amíg én a kötelező sorkatonai szolgálatot teljesítettem, ez a barátom a mátyásföldi református gyülekezet ifjúsági körébe került, és a leszerelésem után engem is hívogatni kezdett. Mivel ezt a barátomat nagyon szerettem, elmentem, és ott is ragadtam köztük. Ehhez kötődik a keresztény könnyűzenei indulásom, hiszen ott alakítottunk egy zenei csapatot Tandem néven. Az ifjúsági órákon valóban nagy szeretet munkált közöttünk, nagyon sok hitbeli élményt gyűjtöttünk közösen. Rácsillanhatott a szemem, hogy itt a zeneszeretetem kaphat egy jó medret. Isten áldásával olyasmit adhatok az embereknek, aminél szebbről nem is álmodhatnék.

– Hogyan születtek az első dalaik?

– Kezdettől saját dalokkal indultunk, nagyon ambiciózusan. Születtek suta dolgok is, de mi nagyon szerettünk volna jó „edényei” lenni Isten ügyének. Úgy érzem, kaptunk jó né- hány olyan dalt Istentől, amelyek a mai napig érvényesek és életszerűek. Eközben megtanultam, hogy akkor lesz valami jó abból, ami bennem van, ami meg akar születni, ha odaállok Isten elé, és teljesen kinyitom magamat előtte. Nem kozmetikázok, nem keresek szinonimákat kellemetlen kifejezésekre. Engedem, hogy az jöjjön ki, amit Isten valójában mondani akar. Így válik hitelessé a dal. Rajtam – tapasztalataimon, gyengeségeimen, méltatlanságomon – átszűrve.

– Mégis hogyan születnek meg az énekek?

– Ez teljesen vegyes, de általában egyszerre jön a szöveg és a dallam. Egy bizonyos „terhelés”, nyomás jön a lelkemre, ami érzékelteti, hogy valamit ki kellene énekelni. Amikor először éreztem azt, hogy én ahhoz az Istenhez akarok tartozni, akinek köze van hozzám, aki kigondolt, teremtett, megajándékozott, akkor tördeltem a kezem, hogyan is fogom kifejezni a hálámat mindezért. Külön hálára indított, és örömmel töltött el, amikor felfedeztem, hogy nekem a zenében van lehetőségem Isten szolgálatára. Sokkal inkább szolgálhatom így, mint bármi más módon, például szószékre állva vagy a diakóniában. Ezekre nem vagyok alkalmas. Viszont szerintem egy jól megfogalmazott dalszöveggel és egy hozzá igazított, a szöveget erősítő, kontúrozó dallamvilággal is el lehet érni azt a tartalomátadást, amit egy jó prédikációval.

– Miről szól legszívesebben a dalaiban?

– Mindig olyan dolgokról, amelyeket aktuálisan a szívemben hordozok; de akár régmúlt történetekről is, ha a tanulságuk, üzenetük épp most lett világos. Mindenesetre amióta először álltam oda Isten elé úgy, hogy nagy hála volt a szívemben és gitár a kezemben, attól fogva nem tudok másról írni, mint róla. Minden dalban megjelenik az a viszony, ami kettőnk között van. A vákuum, amit akkor érzek, amikor eltávolodtam tőle, vagy az öröm, amikor olyat adott, ami örökre hozzá köt. Nem tudok másról írni, mint arról, hogy milyen az Istennel élni.

– Aki ennyire elkötelezett a zene mellett, biztosan jó pár keresztény könnyűzenei csapatban megfordult az utóbbi évtizedekben…

– Nem tudom összeszámolni, pontosan hányban zenéltem, biztos több mint egy tucatban. Ez főleg abból adódik, hogy az utóbbi tíz évben a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának ifjúsági referenseként még többet foglalkozhattam keresztény könnyűzenével, mint korábban bármikor. Rengeteg tábor és képzés van mögöttem társaimmal együtt. Sok-sok fiatal találta meg azóta ugyanezen a területen a saját helyét, és szolgál egyházi vagy akár civil alkalmakon. Pár napja jöttünk haza Stuttgartból, a Kirchentagról, ahol tanítványaimat hallhattam utcazenélni. Kimondhatatlan öröm volt számomra hallani azt, hogy minden rendben van: helyén van a szívük, és ráadásul nagyon jól is zenélnek. Az pedig, hogy néhány nótára meg is hívtak a csapatba, nagyon jólesett.

– Ön szerint mennyiben változott a keresztény könnyűzene szerepe, helye egyházunkban huszonöt év alatt?

– Apró részleteiben nagyon sokban. Amikor én voltam huszonéves, az egyház nem adott erre a területre olyan infrastrukturális és anyagi támogatást, mint ma. Hozzáteszem, hogy ez még mindig kevés – vállalva, hogy szívesen vitázom erről a kérdésről bárkivel. A könnyűzene ebben a környezetben az egyik olyan eszköz, amellyel a legkönnyebb a fiatalokat nemcsak el- érni, hanem integrálni is. Minden tizenéves fiatal életében eljön az az időszak, amikor „rock and roll style” akar lenni, előkerül egy gitár vagy egy dob, és fontos neki, hogy kipróbálja magát ebben. A keresztény fiatalok esetében is pontosan így van ez. A keresztény könnyűzene kiválóan alkalmas arra, hogy viszonylag „gyors” eredményt hozzon. A fiatalok elé téve egy jól megírt, az üzenetet helyesen tartalmazó ifjúsági dalt, megtanítva hozzá néhány akkordot, nagyon hamar tapasztalhatjuk a dolog identitást formáló erejét. Érzik: „De jó, nekem itt helyem van, ebben a dologban nekem szerepem van.” Ezek a gyerekek nem „kikonfirmálni” fognak, hanem bekonfirmálnak az egyházba. Rengeteg ilyen példát ismerek, de még nem eleget.

– Mire lenne szükség a könnyűzene helyes használata érdekében?

– Az eszköz mivoltát kellene tudatosítanunk. Emellett rengeteget lehetne fejlődni abban, hogy olyan dalokat írjunk, és olyan tartalmat helyezzünk bele a könnyűzenei környezetbe, amely az egyház teológiájával összeegyeztethető. Ezen a téren egyébként nincs nagy baj a Magyarországi Evangélikus Egyházban, de megesik, hogy innen-onnan bekerül a gyülekezeti gyűjteményeinkbe olyan ének is, amely nem felel meg ennek. Sokat foglalkozom ezért azzal, hogy a fiatalok által kedvelt, úgynevezett dicsőítő dalok sokszor magyartalan, énekelhetetlen, tartalmilag gyengécske szövegeit saját fordítással cseréljük le. Erre is érdemes időt, energiát, infrastruktúrát szánni.

–Tanítja még gitározni a fiatalokat?

– Kezdetben, a kilencvenes években a Mevisz-táborokban volt az a fő csapásirány, hogy azt a pár akkordot és néhány pengetést, ami az ifjúsági énekek kíséretéhez szükséges, megtanítsuk minél biztosabb kézzel használni. 2006-tól 2012-ig már sokkal komplexebb munka folyt az országos zenei táborokban. Ezek alapvetően könnyűzenei táborok voltak. Egy átlagos rockzenekari formáció hangszereit tanítottuk, tehát dobot, billentyűs hangszereket, gitárt, basszusgitárt, éneket, zenekari gyakorlatokkal. Én ma már a tanításnak inkább ezt a dimenzióját csinálom. Egy egész csapattal ülünk le, és azt a gondolkodásmódot tanuljuk, hogyan kell együtt zenélni, amikor az egyiknek ilyen, a másiknak olyan hangszer van a kezében. Ki mikor mit csináljon, hogyan figyeljen a többiekre. A cél az együtt zenélésből egységes produkciót fabrikálni, ami aztán a hallgatóságban megteszi a hatását: be tud mászni a füleken keresztül a szívekbe. És ha ez Istennek is kedves, akkor a többit ő „elintézi”…