A nap Smidéliusz Gábor Deák téri lelkész és a Korál-sziget közreműködésével, énekléssel indult. Az ismert énekeskönyvi énekeket a gyülekezet idősebb tagjai is nagy lelkesedéssel énekelték.

Ezután Szemerei János püspök, Szeverényi János országos missziói lelkész és Cselvovzky Ferenc Deák téri lelkész köszönötték az egybegyűlteket, majd kezdő imádságot mondtak.

A miskolci Luther-kórus előadása közben Dudás Zsuzsanna a kórusművek szövegéből vett gondolatokat olvasott fel.

Ittzés István nyugalmazott evangélikus lelkész a Boldogmondások egyikét, a Boldogok a tiszta szívűeket emelte ki gondolatai alapjául. A lelkész hangsúlyozta, hogy az örömök és élvezetek összessége nem egyenlő a boldogsággal. Csak amikor Istennel vagyunk, akkor lehetünk boldogok - majd hozzátette: Valóban csak a szívével lát jól az ember, és az istent látók Krisztusban látják meg az Istent.

A Kőszikla Baptista Gyülekezetben halláskárosultak között végeznek szolgálatot. Vezetőjük, Kovács Imre köszöntötte a gyülekezetet, Bokros Andrea jeltolmács segítségével, majd sor került a siketek dicsőítő dalára.

A délelőtt folyamán 16-féle szekció és bibliakör között válogathattak a résztvevők. Az ebéd után a börtönből szabadult Boros Lajos tett bizonyságot.

Utána a Centrál Kávéház tulajdonosa, dr. Somody Imre közgazdász állt a mikrofonhoz.

Az 51. Zsoltár 12. verse alapján („Tiszta szívet teremts bennem, Istenem!”) hirdette Isten Igéjét Sándor Frigyes lelkész.

Az alkalom Gerőfiné dr. Brebovszky Éva lelkésznő szolgálatával, úrvacsoraosztással zárult.

Látod, aki vagyok?

Az országos evangelizáció A boldogság Jézusszerint címet viselő bibliakörének résztvevői az ország különböző részeiről,többek között Budapestről, Békéscsabáról, Miskolcról, Pécsről érkeztek. A rövid bemutatkozásokat követően a bibliakör vezetője, Bakay Péter, egyházunk országos cigánymissziói referense feltette a kérdést: „Vajon Jézus boldog volt?”

Nem maradt fenn ugyanis olyan bibliai idézet, amelyben Jézus magáról kijelentette volna, hogy boldog. Ha a Szentírást mint legtisztább tükröt fogjuk fel, mely visszaadja azt az állapotot, amelyben vagyunk, csak arra tudunk gondolni, hogy Jézus számára a boldogság evidencia, mely Isten akaratának teljesítéséből, Isten közelségéből, Istennel való egységéből eredt. „Én és az Atya egy vagyunk” – mondta Jézus (Jn 10,30).

És mi, földi halandók? Vajon mi mikor mondhatjuk el magunkról, hogy boldogok vagyunk? És vajon a boldogság az ember életének célja, vagy már egy állapotnak a következménye? És fontos-e, hogy amit ma boldogságnak hívunk, az holnap is megállja a helyét? – ilyen kérdések hangzottak el a bibliakörön.

Nyilvánvaló, mekkora jelentőséggel bír az, hogy a szavak kiállják-e az idő próbáját, hiszen szemmel látható, hogy az Isten nélküli megállapítások nagyon rövid idő alatt változtatásra szorulnak.

Jézus szavai ellenben kétezer év óta semmit sem veszítettek aktualitásukból. Sőt egyre égetőbbé válik, hogy sokszor és egyre gyakrabban idézzük fel magunkban a krisztusi tanítást, hogy figyeljünk rá, nehogy elveszítsük a világ „boldogságkínálatában” azt az egyetlen boldogságot, amely örök érvényű. Jézus teljes mértékben azonos volt önmagával és az Atyával. Amikor megkérdezte tanítványait: „Hát ti kinek mondotok engem?”, Simon Péter így felelt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus így válaszolt neki: „Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.” (Mt 16,15–17) Így fejezte ki azt, hogy az a boldog ember, akinek a látása a hit által megnyílik, „aki azt látja bennem, aki én vagyok” – az Isten Fiát, a Megváltót.

A jézusi boldogságeszményről és -tanításról elmondható, hogy teljességgel különbözik a világnak a boldogságról alkotott elképzelésétől, mert nemcsak a hetven-, nyolcvanévnyi földi életre szóló útmutatás, hanem az örök életre vezet. Van, aki ezzel az igazsággal nem tud mit kezdeni.

A keresztény ember életének célja, hogy Jézushoz hasonlatossá váljék. Ez a biztos tudat adja meg az alapot minden további lépéséhez, ez boldogságunk alapköve. És hogy néz ki ez a hétköznapi életben? Bármi történjen is, tudható, hogy van egy mindent felülíró, magasabb rendű boldogság, amelyet akár megelégedettségnek is mondhatunk. De azt nem tudhatjuk, hogy mikor következik be életünkben a kegyelem, hogy attól kezdve a szívünkkel lássunk. Szükséges tehát a mi részünkről az odaadás, az éberség, az Istenre figyelés.

Jézus nem azt kéri tőlünk, hogy valamifajta félremagyarázott szentimentális ártalmatlanságba burkolózzunk, hanem hogy nagyon is határozottan álljunk ki a hitünkért. Vállalva az isteni terv részeként így akár a megpróbáltatást is, a szenvedést, hisz Jézus a szenvedés ellenére boldog volt, mert az Atya akaratát cselekedte – zárta gondolatait Bakay Péter.

A tisztaság boldogsága – avagy Gagarin bácsi nem látta Istent…

A templomi igehirdetést követő délelőtti szekcióbeszélgetések helyszínei idén is az evangélikus gimnázium tantermei voltak. Szépen megteltek az osztálytermek: kis híján kicsinek bizonyult az a helyiség is, ahová a Grendorf Péter angyalföldi lelkész (képünkön) vezette beszélgetés volt meghirdetve. Felvezető gondolatainak A tisztaság boldogsága címet adták a szervezők. A fiatal lelkész, látva a teli termet, örömmel konstatálta, hogy szinte kizárólag ismerős arcokat lát…

A bemutatkozás azonban ilyen esetben is illendő: Angyalföld evangélikus lelkészéről megtudtuk, hogy ez év április1-je óta a Luther Otthon – Szakkollégium lelkészeként is szolgál, így a XIII. kerületiek majd minden korosztályával van lehetősége kapcsolatba kerülni. Szintén lelkész feleségével és két kislányával él Budapesten, s mint elmondta: az élete itt, a Deák téren vett döntő fordulatot. Itt hallgatta Pintér Károlyt, és a nem hívő családból származó, zenei tehetséggel megáldott fiatalember huszonegy évesen tért meg, majd választotta a lelkészi hivatást. Keresztelője, esküvője is itt, a Deák téri templomban volt – idézte fel a „stációkat”.

Felkészülten, mély gondolatokat megfogalmazva, sok humorral, közvetlenséggel szólt, és ahogy tervezte: nem „előadott”, hanem közös beszélgetésbe vonta a résztvevőket. Grendorf Péter bevezető történetén az idősebb generáció cseppet sem csodálkozott…

„Gagarin bácsi nem látta Istent.” Ez a provokatív megjegyzés a hatvanas években a Szovjetunió politikai propagandájának részeként gyermekeknek készített sorozat címe volt, mellyel az űrből való sikeres visszatérés után delegációk járták az iskolákat, s bár nem maga a hős Gagarin, de az ő nevében eljáró elvtársak világosították fel a szovjet kisgyermekeket: nincs odafönt semmiféle isten. (Évtizedekig tartotta magát az a legenda, hogy Gagarin odafent az űrben azt mondta: „Én nem látok innen semmilyen Istent.” – Az űrhajós egykori barátja, Valentin Petrov egy 2006-os interjúban aztán elárulta, hogy a mondatot valójában Hruscsov találta ki. – A szerk. Forrás: index.hu.)

Igen ám, de az egyik kisvárosi iskola padjában ült egy lelkész (!) kislánya is, akiből ezt hallva önkéntelenül kiszakadt a válasz: „De hát Istent csak a tiszta szívűek látják!”

A nap témája, a kérdésünk: kik láthatják Istent? Hol van ő?

A lényeg az, amit az ige mond – mutatott rá a lelkész. Először: aki nem születik újonnan, az meg sem láthatja. A Hegyi beszédben, a boldogmondásokban Jézus arról szól: egyedül a tiszta szívűek foghatják fel Isten létét. A Szentírásban ugyanis a „látás” meghatározása bővebb értelmű: a „tudom”, „megértem” fogalmát jelenti. Isten látása a boldogság – s hogy a boldogság valójában milyen fontos, arra is a Bibliát forgatva döbbenünk rá. Ezzel a szóval indul ugyanis az 1. zsoltár. Jézus első nagy, nyilvános beszéde, az említett Hegyi beszéd is a boldogság szavával kezdődik. Sőt a leghosszabb, az úgynevezett ábécézsoltár, a 119. költemény szintén. Azon is érdemes elmélkedni: mi- ért van, hogy a világ teljesen másutt keresi a boldogságot. A körülményekben. A tárgyakban. A sikerekben. A kapcsolatokban. Kívül. Jézus pont az ellenkezőjét tanítja: azokat nevezi boldognak, akikre az ember nem gondol: a kicsik, a sírók, a szegények…

A nap témáját, a tisztaságot, tiszta életet tovább bontogatva Grendorf Péter alapfogalmakkal és alapigékkel segítette az egybegyűltek elmélyülését. Beszélgettek a képmutatásról és arról, hogy mindenkinek – a lelkésznek, a gyülekezetnek, a hozzátartozóinknak – lehet hazudni, egyedül Istennek nem. Belülről kifelé kell megtisztulnunk: a tiszta szív a belső tisztaság állapota, ami kifelé hat. Ha nem így van, és farizeus-képmutató az életünk, akkor hamisak vagyunk, nincs ereje, hitele a bizonyságtételünknek! Egy olyan tálból, amely kívül csillog-villog, de belül ragad a mocsoktól, vajon ki enne szívesen?!

Az Újszövetség arra is megtanít: nem az a tiszta, ami nem piszkos. Jó magyar szóval így mondhatjuk: az a tiszta, ami vegytiszta. Vegyítetlen – tehát egyedül Isten szempontjai szerinti. János evangéliumának 3,3 verse és az 51. zsoltár is erről szól: a tiszta,„vegyítetlen” szív láthatja meg Istent.

Végül a „hogyanról” is szó esett: a változás módja miként megy végbe? Minden embernél másként cselekszik Isten.

A nap folyamán elhangzó későbbi két bizonyságtétel is valós élettörténeteket adott útravalóul, s Grendorf Péter is megosztotta velünk saját történetét. Még Isten humoráról is szó esett, s derülten hallgattuk: „Fura volt, hogy már hiszek, de most mit csináljak, hogyan tovább?” – emlékezett huszonegy éves önmagára a fiatal lelkész.

Azután az ember elindul, lehet, hogy bizonytalan lépésekkel, de Isten vezeti. Fontos, hogy a bűnre való nemet mondást (a Szentírás szavával: a „levetkezést”) az Istenre való igen kimondása kövesse (a „felöltözés”)! A közösségbe csatlakozás, a szolgálat a következő megerősítés – indirekt bizonyságtétel.

Grendorf Péter mesélt arról is, hogy szülei hogyan fogadták az életében bekövetkezett fordulatot. Lelkészként úgy állhat a szószékre, hogy nem zavarja, nem gátolja semmi. Isten munkálkodása nyomán harmonikus, hivatásában boldog embert ismerhettünk meg személyében.

A tartalmas délelőtti beszélgetés énekkel és imaközösséggel zárult.