„Építészként szolgálni az embernek” – ezzel a gondolattal emlékezett Molnár Péterre, 15 éve elhunyt mesterére Benczúr László köszönő beszédében. Majd így folytatta: „Köszönettel tartozom feleségemnek, családomnak, hűséges munkatársaimnak és mindenkinek, aki részt vett az alkotásaimban, valamint az építészközösségeknek, külön kiemelve a Budapesti Építészkamarát és természetesen a szeretett egyházamat, a Magyarországi Evangélikus Egyházat. Az emberi alkotóképesség, amiben mindhárman – itt álló Prima-díjazott építészek –részesültünk, Isten csodálatos ajándéka, és ezért egyedül övé a dicsőség.”

Benczúr Lászlóval a Prima Primissima díjátadó gála helyszínén sikerült egy rövid interjút készíteni.

– Hogyan élte meg, hogy az építész kategóriában a három legjobb közé választották?

– Már az is rendkívül nagy megtiszteltetés, hogy jelöltek, és a kuratórium el is fogadott. Az már csak hab a tortán, hogy én lettem a Primissima. Úgy gondolom, hogy a másik két építész talán még jobb építész is, mint én. Talán egy kicsit a koromat is tisztelték az értékeléskor, mindenesetre nagyon boldog vagyok!

– Melyik munkájára a legbüszkébb?

– Erre olyan nehéz válaszolni, mintha azt kérdeznék tőlem, melyik gyerekemet szeretem a legjobban. Természetesen mindegyik munkámat szeretem, a maga módján mindegyik tetszik. A szívemhez közel állnak a templomok, mert különösen jó érzés, ha elmegyek megnézni és az ottani hívek észrevesznek, mindig szeretettel vesznek körül. Kevés csodásabb pillanat van, mint amikor szeretettel fordulnak az építészhez, persze ez nem csak a templomoknál van így, hanem a világi épületek esetében is. Nincs is olyan épület, amelyet úgy terveztem volna, hogy a használói ne örülnének neki, és ezt ne jeleznék felém.

– A köszönő beszédében úgy fogalmazott: „Egyedül Istené a dicsőség”. Amikor tervez, mennyire sokszor kéri Isten segítségét?

– Ha bővebben lehetett volna beszélnem, akkor ki is fejtettem volna, de most elmondom: az ember borzasztó kínlódások között „szül meg” egy épületet. Amikor megkapok egy feladatot, akkor napokon keresztül nem tudok aludni, minden bajom van, vissza akarom adni a diplomámat, csak kósza gondolatokat tudok felrajzolni a papírra. És akkor, egyik nap, mégiscsak megtörténik a csoda, és egyszerre csak rá tudom álmodni a lapra azt a koncepciót, ami miatt az az épület olyan lesz, amelyet meg is építenek mások. Ezt a csodát én tényleg isteni ajándéknak tartom! Az emberi alkotókészség maga isteni csoda, mert az emberi alkotás viszi előre a világot, és valóban Isten dicsőségére van, akár templom, akár hangversenyterem, akár színház, akár más épület készül.

– Melyik az az igeszakasz, amely többször ad támaszt a munkája során?

– Az én szeretett igém, Salamon története. Amikor kiderül, hogy nem Dávid építi meg a jeruzsálemi templomot, hanem Salamont bízza meg az Úristen a feladattal, akkor Salamon így imádkozott: „De kinek is lenne ereje ahhoz, hogy templomot építsen neki? Hiszen az ég és az egek egei sem tudják magukba fogadni őt! És ki vagyok én, hogy templomot akarok építeni? Csak azért teszem, hogy ott áldozhassanak neki.” (2Krón 2:5) Ebben az igeszakaszban benne van az, amire mindig fontos emlékeznem: az építészethez alázat kell, és nem nekem kell megvalósítanom saját magamat, hanem gondolnom kell azokra az emberekre, akiknek, vagy közösségekre, amelyeknek készül.

– Mik a legújabb tervei, munkái, amelyet az evangélikus egyháznak készít?

– Most éppen egyházunk központján, az Üllői úti épületegyüttes átalakításán és felújításán dolgozom, így az Evangélikus Élet szerkesztősége is engem fog dicsérni vagy szidni, amikor elkészül.