Mint minden évben, most is az őszinte és közvetlen hangvétel jellemezte az együttlétet. Szép számmal, közel ötven fővel képviseltették magukat az európai evangélikus diaszpóra egyházak ezen a nagyon aktuális kérdést kutató szakmai találkozón. Szinte már a konferencia első perceiben, a kötetlen beszélgetések során kitapintható volt a fő téma aktualitása és a résztvevők fokozott érdeklődése a lelkészi pályakép és életforma iránt. Pedig még egyetlen előadás sem hangzott el…

A kis létszámú, vagy sok esetben sajnos csökkenő számokat kimutató szórványegyházakban és a nagy német evangélikus egyházban egyaránt rendkívül gyorsan változik napjainkban a lelkészi hivatás értelmezése és gyakorlati megvalósulása. Színes és gyorsan változó lelkészképek jelentkeznek ma. Hol van ma már az a múlt században évtizedeken át kitartó, megszokott, tradicionális lelkészkép?! Új szolgálati területek tömege jelent meg. Növekvő számú, speciális területeken, illetve intézményi keretekben dolgozó lelkipásztor tevékenykedik ma az európai evangélikus egyházakban.

Esetenként a gyülekezetek elvárása is gyökeresen megváltozott az utóbbi években. A szolgálatok is sokszínűbbek és jóval összetettebbek lettek mára, mint voltak korábban. A lelkésznők aránya – a néhány női ordinációt nem vállaló tagegyháztól eltekintve – érezhetően megemelkedett. A kelet-európai evangélikus egyházak lelkészeinek átlagéletkora hihetetlen mértékben csökkent. Német területen pedig, pár éven belül, a legnagyobb létszámú lelkészgeneráció megy majd nyugdíjba, és már most prognosztizálható egy nagyobb méretű lelkészhiány.

Mindezek a kérdések és kihívást jelentő helyzetek elevenen voltak jelen a plenáris vitákban, az előadásokban és természetesen az asztal melletti beszélgetésekben is. Bárhol voltunk a konferenciaközpont területén, érdekes módon azonnal a témánál landoltunk. Nem volt hiány jóízű és izgalmas szakmai eszmecserében sem. A konferencián kivétel nélkül minden részt vevő lelkész volt, és mindenki érzékelte az érintettségét: vajon milyen mértékben és hogyan tudom önmagam lelkészképét megformálni? Mennyire ismerem a többiekét? Mit tudok a gyülekezeti tagok lelkészképéről? Ha idősebb vagyok, van-e lehetőségem arra, hogy szakmai tapasztalataimat tovább is adjam? Ha fiatal lelkész vagyok, van-e módom megismerni az idősebb kollégák életpálya felfogását és gyakorlatát? Motiválja-e a lelkészeket egy egészséges párbeszéd ma az európai evangélikus egyházakban a lelkészi életpálya tekintetében? Lesz-e elegendő és megfelelően felkészült lelkész a holnap egyházában?

A konferencián elhangzott hat nagyobb lélegzetű előadás közül az egyik, a magyarországi evangélikus egyház lelkészi életképét vázolta fel és elemezte. Ebben igyekeztem a lelkészi pálya aktuális összefüggéseiben bemutatni a pozitívumokat és a negatívumokat egyaránt. Az előadásomat követő beszélgetés nagyon élénken kérdezett rá a fiatal lelkészek lehetőségeire és arra is, hogy milyen az egyházi hozzáállás nálunk a lelkészi hivatás mindennapi küzdelmeihez.

Sok szó esett a képzés és a lelkészi szolgálatra történő felkészítés gyakorlatáról is. Nyilvánvalóvá vált, hogy a legtöbb tagegyházra jellemző, hogy valami különleges és szinte „csodatevő” tevékenységet várnak el sokszor a gyülekezetek egy-egy lelkészváltás idején az újonnan érkező lelkésztől. A gyülekezeti élet stabil biztosítékaként ma sokkal inkább a lelkészi teljesítményre tekintenek, és kevésbé a gyülekezet önálló aktivitására. Többször kritika tárgya a lelkész, és ritkábban a gyülekezeti tagok hozzáállása. De ugyanígy közös volt az egymással megosztott kérdés: vajon a mai lelkészek leglényegesebb szolgálati eleme-e a pásztorolás, vagy a lelkészek kényszerűen inkább adminisztrálnak, szerveznek és megjelennek számos közegyházi vagy társadalmi rendezvényeken, és eközben alig marad idejük a lényegre. Igehirdető? Lélekápoló? Menedzser vagy mindenes?

Mivel minden részt vevő lelkész volt ezen a konferencián, így most inkább a hivatásos pásztorok szemszögéből járhattuk körül ezt a fontos kérdést. Sokszor éreztük, milyen jó lenne megélni azt, hogy végre több figyelem, energia és idő jusson a lelkészek szellemi és lelki töltekezésére. A frissebb és naprakészebb, az egészséges lelkészi kar jóval nagyobb lehetőséget jelentene a vonzó és erősödő gyülekezetek növekedésében. Ha sokáig marad realitás a mai, a mindent végezni kényszerülő, a kihívások és elvárások kereszttűzében küzdő lelkészkép, akkor ez nem sok bíztatót jelent a jövőt illetően.

A konferencia pozitív kicsengése abban volt érezhető, hogy a lelkészi pályaképet újabban elérő veszélyes hullámok ellenére, mégis igen gyakran megtapasztaljuk ennek a hivatásnak a páratlanságát és szépségét. Legfőképpen pedig abban lehet bizakodni, hogy Krisztus megújuló szeretete szüntelenül gyógyítja a lelkészi életek gyengeségeit és pótolja az esetleges hiányosságokat. A gyülekezeti tagok imádsága pedig erőt ad minden időben a lelkészek hitének és munkavégzésének. A problémák és az örömök eltérnek ugyan Európa keleti vagy nyugati térfelén, de az egymással való törődésnek és a testvéri érdeklődésnek nem szabad alábbhagynia a jövőben sem. A Martin Luther Bund fennállása óta ezen fáradozik sok-sok lelkes lelkipásztor munkásságával.

A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora.