„Éli, éli, lámá sabaktáni” (Mt 27,46)

Isten országának híre folyamatosan terjed. A kereszténység elterjedése történelmi korok és földrajzi területek viszonylatában is kimutatható. Isten országának terjedése azonban nem esik egybe ezekkel a határokkal. Jézus életét senki sem élheti, de élete egyes részleteinek jelentőségét bárki végiggondolhatja saját életére nézve. Különös módon áll ez a szenvedésre. A történelmi tény, hogy Jézust meg lehet ölni a korban szokásos kivégzőeszközzel, azonnal felveti a kérdést: hogyan érthetjük Jézus azon szavait, amelyekkel az Atyával való egységéről beszélt? Időszámításunk első évszázadaiban az ebből a kérdésből fakadó felfogások tisztázására került sor.

Különféle felfogások születtek azzal a szándékkal, hogy valahogyan megmagyarázzák ezt. Az egyik legjellemzőbb magyarázat csak embert látott Jézusban, és legfeljebb az Atyával való különleges emberi kapcsolatát engedte meg (például ebioniták, szamoszaténusok). A másik jellemző irány szerint csak látszat volt emberi lénye, mert teljességgel isteni természetű volt (például doketizmus, szabelliánusok). Ezek a kérdések és felfogások ma is élnek, még ha nem is olyan részletességgel, mint az ókori krisztológiai vitákban.

Bárki részese lehet Isten országának, aki megérti és elfogadja a kicsi és nagy, a szegény és gazdag, a kisemmizett és hatalmas, a megvetettség és dicsőség kapcsolatának új szabályait.Isten országának küszöbe azonban ugyanolyan magas (vagy alacsony), mint Jézus szavainak elhangzásakor volt. Csak azok tudják átlépni, akik olyannak fogadják el őt, amilyennek az evangéliumok tükrében látszik. A feladat egyszerre nehéz és könnyű. Nehéz, mert Jézust hallgatva kirajzolódik egy a megszokottól eltérő gondolattípus, amelyben az értékek átértékelődnek. Könnyű, mert nem kell hozzá különleges felkészülés vagy kiképzés. Bárki részese lehet Isten országának, aki megérti és elfogadja a kicsi és nagy, a szegény és gazdag, a kisemmizett és hatalmas, a megvetettség és dicsőség kapcsolatának új szabályait.

Mivel ezekben az esetekben az egész addigi gondolkodásmód áthangolásáról van szó, nyilvánvalóan azok vannak előnyben, akiknek nincs vesztenivalójuk. Akik számára esélyt jelent bármilyen változás. Kezdettől voltak azonban a társadalomban olyan tehetősebb emberek is, akiket megragadott az evangélium a tartalmán vagy az a szerint élő emberek életén keresztül. Ezek az emberek jó példái annak, hogy Jézust alapvetően nem csupán a „szegények”: a meghatározott szociális, politikai vagy műveltségi körülmények között élő emberek érthetik meg, hanem a „lelki szegények”, vagyis mindenki, akinek szívéhez egyetlen életkörülmény sem nő hozzá annyira, hogy ne tudja Jézust tekinteni a legfontosabb értékének. Ezen a ponton kezdődik a keresztény élet hitelessége. A keresztény értékekhez, életformához ugyanis nem a megszerzésükre irányuló szándékon át vezet az út, hanem Jézus személyén.

Jogos kérdés, hogy – amikor olyan sok visszaélés történik a kereszténységgel, hogy már rég nem látszik rajta, mitől is volna jobb bármely más életvezetési tanácsadásnál, politikai irányzatnál vagy pszichotechnikánál – miért is jó kereszténynek lenni. A felszínes, de nem feltétlenül rossz válaszokról írt könyvekkel máris könyvtárakat lehet megtölteni. E témák közt ott van a szenvedés értelmének keresése is. Ám a mélyre evezve egyetlen élmény válik egyre meghatározóbbá: Isten szeretete, amely sem életben, sem halálban, sem a kettő határán nem hagy magunkra.