„Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” (Lk 23,46)

Az utolsó szavakat az Atyával való kapcsolat keretezi Jézus életében. Az evangéliumok nem rajzolnak egységes képet e kapcsolatról. János evangélista szerint Jézus számára tökéletesen átlátható és átélhető volt ez, és sok megszólalásának tartalmát is e kapcsolat képezi. Az első három evangélium írói óvatosabbak. Az emberi élet végső perspektívája az Atya kezébe helyezett élet. A kereszténység több irata és hagyománya kötődik az apokaliptikus szemlélethez. Ez az időszámításunk kezdetének környékén elterjedt irodalmi műfaj általában a fennálló világkorszakból hátralevő idő rövidségével számolt, és ennek megfelelő rövid távú és szigorú erkölcsi szabályokat hirdetett. Ezek középpontjában sokszor a természetes és társadalmi környezet alakításában vállalt felelős szerep helyett a hősies kitartás és a különleges erkölcsi tettek álltak. Az évtizedek múlásával azonban a keresztény közösségek is felismerték, hogy a környező világ kultúrájában ők is jellemző kulturális értékeket képviselnek és bekapcsolódtak az ennek magvalósításával kapcsolatos vitákba. Az első évszázadok egyházatyáinak írásaiban több morális kérdésről is olvashatunk, például a házassági válás, a homoszexualitás, az abortusz és a kisgyerekek megölésének tiltásáról. A kereszténység társadalomformáló erővé válásától kezdve hosszú évszázadokon át igyekezett gondoskodni a teológiai szempontok elvárásaihoz igazított erkölcs megfogalmazásáról és nyilvánossá tételéről. A mai keresztények számára gyakorlatilag a teljes történelmi örökség értékes és fontos hagyomány, de ezek annyira különbözőek, hogy sokszor nemcsak tartalmilag, hanem módszereikben és céljaikban is eltérnek egymástól.

az emberség és a jó eszményének érvényesüléséért itt, az utolsó előtti időben kell kiállnunk az utolsó idők távlatára tekintveA kortárs evangélikus etika számára egyik kiemelkedő tájékozódási pont Dietrich Bonhoeffer munkássága, aki azzal szünteti meg a végidők várásából származó erkölcsi zavart, hogy megkülönbözteti egymástól az utolsó időket, amelynek elérkeztét reméljük és várjuk a saját, utolsó előtti időnktől, amelyben azonban konkrét felelősséggel tartozunk a világ jobbításáért. Mindenkori erkölcsi döntéseink és kiállásunk alapja mégsem a jelenlegi időszak normáihoz igazodik, hanem az utolsó időkből meríti erejét. Bonhoeffer az utolsó és utolsó előtti idők kapcsolata terén egyaránt igazolhatatlan túlzásnak tartja a radikális és kompromisszumos értelmezést. Az első esetben a keresztények arra hivatkozva, hogy „Krisztus minden nem véglegeset eltöröl”, nem éreznének felelősséget koruk és helyük viszonyaiért. A kompromisszumos tévedés esetében pedig eltekintetnének a megigazulás szempontjától és a hitet életszerűtlen és világidegen jelenségként kezelnék. Bonhoeffer ezt „útkészítésnek” nevezi Etikájában és emlékeztet, hogy az emberség és a jó eszményének érvényesüléséért itt, az utolsó előtti időben kell kiállnunk az utolsó idők távlatára tekintve.