Az új egyházvezető rövid beszédben fogalmazta meg terveinek súlypontjait: nyitott és missziós egyházat szeretne, fontosnak tartja a cigánymissziót és az intézményekben való szolgálatot. Külön figyelmet érdemelnek a falusi gyülekezetek. Wesley nyomán szeretné, ha egyháza a mai időkben is biblikus úton maradna, megtartva az evangéliumi tisztánlátást.
Egyházunk nevében dr. Lackner Pál nyugalmazott tábori püspök köszöntötte az új vezetőt.
A metodisták közössége az anglikán egyház megújulási irányzataként indult John Wesley és fivére munkássága által a 18. században. Wesley Luther Római levél-kommentárjának olvasása közben élte át a lelki megújulást. Kora egyházának betegségeit látva hirdette a megtérés és megszentelődés szükségességét. A metodista egyházak ma mintegy 75 millió tagot számlálnak világszerte.
Hazánkban a Magyarországi Metodista Egyházon kívül a következő egyházak, illetve szervezetek tekintik magukat a Wesley-féle teológiai gondolkodás örökösének: a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), a Názáreti Egyház, az Üdvhadsereg Szabadegyház, az Élet Kenyere Alapítvány, a Felebarát Keresztyén Szövetség Alapítvány és a World Gospel Mission Alapítvány. A wesleyánus összefogást erősítve 1998-ban alapították meg a Wesley Egyházi Szövetséget.
A Magyarországi Metodista Egyházzal jó kapcsolatot tart evangélikusságunk. Lelkészeiket Hittudományi Egyetemünkön képezik. Számtalan közös szolgálat, missziós program köt össze velük az Ökumenikus Tanácsban és az Evangéliumi Alianszban is.