Nem egy kipipálandó protokollesemény!

A zsinagóga előtti teret megtöltő tömeget Bandi László, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának tagja és Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színész köszöntötte.

Bandi László kiemelte: a 14. alkalommal megszervezett Élet menete megmutatja, hogy egyedül a szabadság, a „felnőtt emberek saját akaratán nyugvó belátás” teremtheti meg azt a megnyugvást, békességet, amelyre Magyarországon a zsidó és keresztény emberek egyaránt vágynak. 

Ezt a szabadságot jelenti, hogy van holokauszt emléknapunk, ami nem egy kipipálandó protokollesemény, hanem az őszinte visszaemlékezés és az elgondolkodás napja – fogalmazott.

Sok minden történt és történik, hogy kölcsönösen belássuk, „bármelyik porcikánkat éri seb, az az egész közösségnek fáj, és kár versenyezni, hogy kinek mi fáj jobban” – mondta a szónok. Szavai szerint az alapítvány 14 éve dolgozik azért, hogy hidak épüljenek szomszéd és szomszéd között, hogy hegedjenek a mély sebek.

„Azért dolgozunk, hogy visszautasítsunk mindenféle rasszizmust és kirekesztést, mert mi megpróbáltuk megtanulni a holokauszt leckéjét: egy pofonból, egy rossz ízű megjegyzésből is kialakulhat a tragédia” – mondta Bandi László. 

Hegedűs D. Géza arra hívta fel a figyelmet, hogy ahol kevés a tudás, az ismeret, ott nagy a sodródás és a szellemi kiszolgáltatottság veszélye, ez pedig bizonytalanságot, szorongást szül, ami agresszív, intoleráns nézeteket kelt tesz mások származásával, vallásával, bőrszínével szemben. 

Aki tudatlan, az szorong és fél, ezért üt mindent, ami más – fogalmazott.

Az ember el tud aljasodni

A rendezvény fő szónoka, az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Röhrig Géza színész, költő, a Saul fia című Oscar-díjas film főszereplője volt, aki arról beszélt, hogy Auschwitz két tekintetben is végérvényesen módosította a normákat.

„Egyrészt láthatóvá tette, mire vagyunk képesek egymással mi, emberek, mennyire és mennyien el tudunk elaljasodni, másrészt, az is fájdalmasan egyértelművé vált, mi az, ami még belefér a Mennyei Atyának anélkül, hogy beavatkozna” – fogalmazott.

„Elmozdult, örökre megváltozott az önmagunkról és a Jóistenről alkotott képünk. Auschwitz az a történelemben, ami a tudományban a relativitáselmélet. Senki nem érti, de mindenkire vonatkozik” – fűzte hozzá Röhrig Géza.

Először emlékeztek együtt a történelmi egyházak képviselői

A Szent István-bazilika előtt felállított színpadon idén először közösen emlékeztek a történelmi egyházak képviselői.

Frölich Róbert országos főrabbi (Mazsihisz) arról beszélt, hogy a bazilika és a Dohány utcai zsinagóga, ahonnan a menet elindult, mindössze néhány percnyi sétára van egymástól, mégis voltak idők, amikor messzebb voltak, mintsem „elérhetett volna a zsinagóga hangja a bazilikáig”. 

Voltak idők, amikor a zsinagóga zokogása, a halálra szánt zsidók segélykérése süket fülekre és zárt ajtókra talált – mondta.

„Ma a bazilika kapui nyitva állnak, ma elérkezett a zsidó hang a keresztény templomhoz. (...) Keresztények és zsidók együtt mennek és adnak elkésett tiszteletet a mártíroknak. Ma felépítettünk egy hidat, amelyen el is indultunk együtt”  fogalmazott – az országos főrabbi.

A vészkorszak egyik üzenete, hogy „nem lehetett volna milliókat vágóhídra küldeni, ha őrizték volna a hidakat, nem siratnánk az elveszített és soha meg nem születhetett életeket, ha azok a kapuk nyitva lettek volna” – tette hozzá.

„Múltba nézve, de a jövő felé indulva, együtt kell lépnünk, ha azt akarjuk, hogy a vészkorszak tragédiája és szégyene soha ne ismétlődhessék meg” – figyelmeztetett Frölich Róbert.

Székely János katolikus püspök, a Keresztény–Zsidó Tanács elnöke kiemelte: az élet menetének lépéseit a szívben kell megtenni, a múlttal való őszinte szembenézéssel, a másik kultúra, a másik ember megismerésével, tiszteletével és szeretetével.

A katolikus püspök felidézte: nemrég ortodox rabbik egy csoportja nyilatkozatot tett közzé, amelyben többek között azt írták: „a keresztényeknek és a zsidóknak együtt kell munkálkodniuk korunk erkölcsi kihívásainak megoldásában”. 

Ezek a rabbik megérezték a történelmi pillanatot, és a „Mennyei Atya ”, hogy új fejezet nyíljon a zsidóság és a kereszténység történelmében, és testvéri kezet nyújtsanak egymásnak – mutatott rá.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke azt mondta, abban a néhány órában, amikor az emlékeztetés tereivé válnak az utcák, „elgondoljuk, sétálhatna most itt unokájával az, akit errefelé vittek el a halál menetére, akit áldozati bárányként hurcoltak el és akit a háború értelmetlen poklába löktek”.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke úgy fogalmazott: „Hiszem, hogy az örökkévaló Isten örül, amikor erre a menetre, az Élet menetére tekint. Az ő áldását kérjük, hogy valóban az élet hirdetői, védelmezői és továbbadói lehessünk egy sok tekintetben halálra orientált világban.”

Mások gyűlölete nem orvosság

Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete azt mondta, az Élet menetének legfontosabb üzenete az, hogy „másnak lenni nem  betegség, mások gyűlölete pedig nem orvosság”. 

A mai demokrácia nemcsak az egyenlőséghez, hanem a mássághoz való jogot is megadja, és ameddig bárkit faji, vallási alapon, vagy nemi identitása miatt üldöznek, és ameddig gyűlöletből fakadó erőszakos események történnek, „kötelességünk együtt menetelni évről ” – hangsúlyozta.

A résztvevők félperces néma csenddel emlékeztek meg a március végén elhunyt Kertész Imre Nobel-díjas íróról.

Az emberek „Soha többé” feliratú léggömböket, magyar, izraeli és európai uniós zászlókat vittek magukkal.

Az Élet menetét tizennegyedszer tartották meg Budapesten azzal a céllal, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett. 

Gáncs Péter beszéde

A tavalyi Élet menetén hallhattuk Schweitzer József főrabbi utolsó üzenetét, aki immár több mint egy éve, hogy elindult közülünk az örök világosság felé. Ő, aki hosszú évtizedeken át az Örökkévaló áldott hídépítőjeként munkálkodott közöttünk, a 116. zsoltár jól ismert versét idézte héberül és latinul is.

Én most ezt magyarul olvasom: „Körülfontak a halál kötelékei, és a sírtól való rettegés fogott el engem, nyomorúságban és bánatban van részem.”

Miközben egy pillanatra sem felejthetjük, hogy a zsoltáros által elszenvedett rettegés hét évtizede milyen gyilkosan pusztító valóssággá vált sok millió honfitársunk tragikus életében és halálában, érdemes továbbolvasnunk a zsoltárt: „De az Úr nevét hívom segítségül: ó, Uram, mentsd meg életemet!”

„De” – valójában akár ebbe a kis szócskába is belesűríthető az élet menetének aktuális üzenete. De a halállal dacolva, a sötétség, a gyűlölet, a kirekesztés erőivel szemben hirdetjük az Élet győzelmét!

Ahogyan ezt megénekelte a költők szárnyaló szabadságával Ady Endre A vidám Isten című versében:

Összetévesztitek a Halállal,

Holott Ő a Halálnak is ura

S Akkor vagytok a közelében,

Ha kötekedtek a Halállal.

Ha így szóltok: éljen az Élet,

Derít rátok a Halál Ura,

Derít rátok, s örül az Isten,

Ha így szóltok: éljen az Élet.

Hiszem, hogy az örökkévaló Isten örül, amikor erre a menetre, az Élet menetére tekint.

Az Ő áldását kérjük, hogy valóban az Élet hirdetői, védelmezői és továbbadói lehessünk egy sok tekintetben halálra orientált világban. Azt az ősi ároni áldást idézem, amellyel az evangélikus istentiszteletek végén szoktuk útra bocsátani a gyülekezetet:

Az Úr áldjon meg és őrizzen meg téged!

Az Úr ragyogtassa rád az ő arcát, és könyörüljön rajtad!

Az Úr fordítsa feléd az ő arcát feléd, és adjon neked békességet! Ámen.

Gáncs Péter

evangélikus püspök