Boldog Gusztáv elmondta, a vándorsólyom nagytestű madár, amely a múlt században fészkelőfajként eltűnt Magyarországról. Hazai állománya a 60-as években összeomlott, csak 1997-ben költöztek újra vissza, azóta növekszik a költőpárok száma. Nálunk tavaszi-őszi átvonuló, illetve telelő madár, Békéscsabán évről-évre két-három vándorsólyom is telel. A nap nagy részét a legmagasabb épületeken töltik (Ipari úti gabonasiló, víztorony, evangélikus templom tornya). Ezeken a pontokon éjszakáznak, az elfogott zsákmány többségét is odaszállítjá és ott fogyasztják el. A vándorsólymot tartják a leggyorsabb madárnak, hihetetlen gyorsan csap le zsákmányára. Nagy magasságból zuhanórepüléssel közelíti meg prédáját, melyet rendszerint már a levegőben elkap vagy pedig egy erős rúgással leterít a földre. Előfordulhat, hogy a templom előtt sétálók mindenféle tollakat és „madáralkatrészeket” találnak, erről időnként értesítik is a természetvédőket. A maradványokból tudható, hogy hol szerezte be a sólyom a táplálékát. A galambok mellett zsákmányolnak különféle vízimadarakat a bányatavak környékéről, a Gyula vagy Szabadkígyós környéki pusztákról is.

A vándorsólyom a Föld szinte minden táján megtalálható, de sehol sem gyakori. Tipikus költőhelyei a sziklapárkányok, nem építenek fészket, de nagyobb, elhagyott fészkeket elfoglalhatnak. A tojó 2–5 tojást rak, a fiókák 28–29 nap alatt kelnek ki, és 6–7 hetes korban hagyják el a fészket.