„Képes vagyok!” – Rehab Critical Mass 2016

„Képes vagyok!” – Rehab Critical Mass 2016

Share this content.

Forrás: diakonet.hu, fotó: facebook.com / Evangélikus Diakónia Magyarország
Budapest – Harmadik alkalommal tartották meg vasárnap a fogyatékkal élők, valamint a velük szimpatizálók a Rehab Critical Mass felvonulást azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a fogyatékossággal élők problémáira, társadalmi kirekesztettségére.

Először vett részt az eseményen az Evangélikus Diakónia Magyarország csapata, melyben feltűnt többek között Buda Annamária, a diakóniai osztály vezetője, Szitár Zsolt, a Fébé Szeretetszolgálat munkatársa, valamint többen a csillaghegyi gyülekezetből, Donáth László lelkész vezetésével.

Vasárnap 14 óra után nem sokkal indult el a résztvevők menete a Clark Ádám térről. Onnan az ezres tömeg a Lánchídon keresztül az Erzsébet térre vonult, ahol koncertek, kulturális és családi programok várták őket.

A legutóbbi felmérés szerint Magyarországon a fogyatékossággal élő emberek száma 457 ezer. Környezetükkel együtt legalább 1,8 millió embert érint közvetlenül a fogyatékossággal élők helyzete. A Rehab Critical Mass mozgalom, mint alulról építkező civil szerveződés, évek óta társadalmi összefogást szorgalmaz a fogyatékossággal élők életminőségének javításáért, önállóságának és öngondoskodásának támogatásáért, társadalmi integrációjuk elősegítéséért.

Az érdeklődők a Magyarországi Evangélikus Egyház fogyatékkal élők között végzett szolgálatáról tájékozódhattak a Diakónia standjánál.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!