Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről (Zsolt 103,2) – Hálaadó istentiszteletet tartottak a szarvasi Ótemplomban

Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről (Zsolt 103,2) – Hálaadó istentiszteletet tartottak a szarvasi Ótemplomban

Share this content.

Forrás: Facebook.com / Angyali segítség
Szarvas – Ünnepi hálaadó istentiszteletet tartottak 2016. június 5-én, vasárnap 10 órakor, Gáncs Péter püspök igehirdetési szolgálatával a szarvasi evangélikus Ótemplomban. Az istentiszteleten Lázár Zsolt esperes ismertette a Középhalmi Idősek Klubja és Gyülekezeti Ház akadálymentesítésének és felújításának történetét.

Az Ótemplomi Szeretetszolgálat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatása elnevezésű pályázatból 7 750 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kapott. A fejlesztés teljes költsége pedig 33 323 370 forint volt. A tervek megvalósulását a Magyarországi Evangélikus Egyház Pályázati Alapja is támogatta, valamint a Diakónai Tartalékalap. Jelentős sajtát erőt is igényelt a beruházás. Nem utolsósorban pedig az intézmény munkatársai is igen jelentős munkát végeztek az épület felújítása során.

Az istentiszteleten köszöntőt mondott Radosné Lengyel Anna kerületi felügyelő, Buda Annamária diakóniai osztályvezető, majd Hodálik Pál alpolgármester és Gaál Roland hivatalvezető is. 

A délutáni program a heves esőzés miatt módosult, de így is több százan vettek részt az épületszentelésen és az azt követő ebéden a Középhalmi Misszióban. A zenéről a Szarvasi Rezesbanda gondoskodott.

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!