A helyi önkormányzat a rendezvény keretében nem csak az országos hegyikerékpár-versenyt, a mountain bike XCO magyar majnokságot támogatja, hanem kiemelt célja az is, hogy az egész napos fesztivál a családok számára közös élményt adjon, s ezen keresztül népszerűsítsék a sportos életmódot, valamint felhívják a figyelmet a települések közötti biztonságos kerékpáros közlekedés fejlesztésének fontosságára. Ez utóbbihoz kapcsolódik a fesztivál előtti napon a térség tíz településén keresztül haladó körtúra, amelynek során helyi kulturális és természeti értékeket fedezhetnek fel a résztvevők.
A profi versenyek és a látványos extrém kerékpárbemutatók mellett idén is nagy hangsúlyt kapnak a gyermekprogramok és számos szórakozási és sportolási lehetőséggel készülnek a szervezők. Többek között kerékpáros ügyességi pályák, amatőr versenyek, cirkusz, Apacuka koncert és az 5próba Rióba pontgyűjtő játékok várják az oda érkezőket.
A hagyományokhoz híven ismét lesz evangélikus bringás istentisztelet a közeli templomban, ahol Kulcsár Márton csömöri lelkész igehirdetése után Németh Zoltán lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályának vezetője részesíti úti áldásban a kerékpárral érkezőket. Az eseményre a helyi gyülekezet és a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete közös szervezésében kerül sor.
A programokról bővebb információk a www.bringafeszt.hu honlapon és a www.facebook.com/Csömöri Bringafesztivál oldalon olvashatók.
Az evangélikus bringás rendezvényről dr. Fábri György egyházkerületi felügyelőtől kérhető tájékoztatás: 06-30-639-52-66.