Vélhetően a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon az egyetlen olyan diakóniai intézmény hazánkban, amely hasznot húzhatott a 2008 őszén már Magyarországot is sújtó nemzetközi pénzügyi válságból. A helyhiánnyal küszködő intézet a régóta tervezett bővítéshez korábban nagyon szeretett volna megszerezni egy önkormányzati telket a Máriaremetei úton, de az ingatlant utóbb egy vállalkozónak adták el. A beruházás azonban balul sült el, a válságtól megrettent vállalkozó végül elállt nagyszabású terveitől, és a Sarepta nyomott áron vehette meg tőle a telket. Itt, Budapest egyik legszebb helyén, Sztehlo Gábor legendás szeretetotthonához nagyon közel épült fel aztán a Sarepta új épülete, egyházunk diakóniájának egyik büszkesége.

– Már jó ideje elkészült Hűvösvölgyben a Sarepta szeretetotthon új épülete. Milyenek a tapasztalatok? Kik kerültek az új házba, s kik maradtak a régi épületben?

– Azt hiszem, Budapest egyik legszebb helyén építkeztünk. A zöld hegyoldal körülvette új ház jól beilleszkedik a hűvösvölgyi környezetbe. Az épületre igazán büszkék vagyunk, minden nagyon korszerű. Iparkodtunk a viszonylag kis ápolási igényű lakókat átvinni a régi épületből. A Sareptának természetesen mindig a profiljába tartozott, hogy a legnehezebben kezelhető betegeket is fogadja. Sztehlo Gábor idején, ha valamelyik kórházban súlyos fogyatékkal született egy gyermek, csak ideszóltak, hogy lehet menni érte, mert a szülők elfelejtették hazavinni Most a régi épület az ápoló-gondozó részleg, az új rész pedig az úgynevezett támogatott lakhatás helyszíne, vagyis támogatjuk a lakót mindabban, amit tud, és enyhítjük a fogyatékosságait.

– Mi az elvárás az új épületbe jelentkezők esetében?

– Az alapkoncepció az volt, hogy ott olyan lakóink legyenek, akik napközben kijöhetnek az új házból, és részt vehetnek különböző foglalkozásokon. Van már olyan lakónk is, aki azt mondta, köszöni szépen, ő itt csak aludni akar. Felkel, távozik, a városban egy védett munkahelyen dolgozik, vagy bárhol másutt, például rokonoknál tölti el a napot.

– A Sarepta a többi hasonló profilú intézettel összehasonlítva olcsó vagy drága?

– Az idősebbek esetében olcsók vagyunk, a fogyatékkal élők gondozásánál pedig az átlag alsó szintje a díj. Mi sehol sem hirdetjük magunkat, csak szóbeszéd útján terjed az információ, hogy fogyatékkal élők otthona van Hűvösvölgyben, s támogatott lakhatásra várnak lakókat. Nem akartuk, hogy egyszerre több tucat jelentkező zúduljon ránk.

– A lakóknak csak elenyésző hányada evangélikus, noha a Sarepta evangélikus intézet, Sztehlo Gábor hozta létre. Most már vannak, akik hiányolják az evangélikus jelleget.

– Amikor aktív lelkész voltam, minden évben elhoztam a konfirmandusaimat a Sareptába, hogy lássák: vannak ilyen nehéz sorsú emberek, akik nem tehetnek arról, hogy fogyatékkal születtek. Ti adjatok hálát az Úristennek, hogy egészségesek vagytok – mondtam nekik. Teológusként négy éven át egy-egy hónapot végigdolgoztam itt, ismertem az itteni viszonyokat. A rendszerváltás előtt a Sareptát nagyon sok gyülekezet támogatta, de aztán ezek gyakorlatilag kikoptak. Tulajdonképpen az otthon már nem volt rászorulva, hiszen megkapta ugyanazt az állami támogatást, mint a hasonló önkormányzati intézetek, s nem kellett például krumplit kérnünk Nagytarcsáról.

– Mennyire hat az egyházhoz nem kötődő családokra, ha a Sareptába kerül egy családtagjuk? Van-e ilyen jellegű missziós lehetőségük? Mennyire erősödik azoknak a hívőknek a hite, akiknek a fogyatékkal élő gyermekét a Sarepta gondozza?

– Szerintem nincs ilyen missziós hatás. Az azonban biztos, hogy az ide beköltözők tudják, egyházi intézménybe jönnek. A családok természetesnek veszik, hogy itt reggel áhítat, vasárnaponként pedig istentisztelet van, s ezeken részt vesznek a bentlakók. Persze azt nem mondom, hogy el is várják, de alkalmazkodnak hozzá. Előfordul, hogy a családtagok is bejönnek az istentiszteletre. A közvetlen misszió azonban itt nem nagyon működik.

– Tizenöt évig húzódott a beruházás. Mi tartott ennyi ideig, mi hátráltatta a terveiket?

– Én 1998-ban jöttem ide. Fél évvel később írtam egy beadványt Szebik Imre püspöknek: „Püspök úr, itt valamit lépni kell, mert az épület olyan elavult, olyan lepusztult, olyan zsúfolt, hogy természetesen nem maradhat így.” Már 1999-től elkezdtünk spórolni, félretettük a befizetéseket, hogy legyen valamilyen megoldás. Aztán telket kerestünk. Az önkormányzattól szerettük volna megkapni a Petőfi Sándor Művelődési Házat, amely abban az időben elveszítette a funkcióját, ott állt üresen. Már elkészült a Klebelsberg Kultúrkúria, oda költöztek a kulturális programok. Visszautasítottak minket, s a Petőfi-házat később a piacon értékesítették. A szomszédos telekre vonatkozó kérésünket a pilisi erdőgazdaság utasította vissza, és a mellettünk lévő katolikus vendégházat sem kaphattuk meg. Kértük Harrach Pétert, aki akkor szociális és családügyi miniszter volt, hogy segítsen minket, nem igazán segített. Mi fedeztük fel, hogy a hűvösvölgyi új végállomással szemben lévő elvadult telek önkormányzati tulajdon, mi bogoztuk ki a tulajdonviszonyokat. Szerettük volna megkapni azt a telket, de ott végül egy óvodát építettek fel. Rengeteg visszautasítás ért tehát minket az évek során… Próbáltunk anyagi támogatást is szerezni, de a finanszírozásban csak a Sarepta, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Bajorországi Evangélikus Egyház vett részt. Tizenöt éven keresztül másutt csak akadályba ütköztünk, csak visszautasításban volt részünk.

– Miért állt hosszú ideig üresen a már elkészült épület?

– A katasztrófavédelemnél két hónapig ültek az iratokon. Tudták, hogy mit építünk be, előzetesen kijöttek, nem kifogásoltak semmit. Amikor azonban benyújtottuk a kérelmünket, az egyik ablaküveget már nem tartották jónak, mert egy óra helyett csak fél óra volt a tűzállósága. Az építkezés során pedig két hónapra leállt minden munka a telkünkön álló villanyoszlop miatt, nem akarták ugyanis felszámolni. A szolgáltatóval csak hosszú idő múltán lehetett zöld ágra vergődni. Egymás után jöttek a pofonok.

– Mindez lényegében menedzseri munka volt. Nem hiányzik a gyülekezeti tevékenység, nem hiányzik Kondoros, a régi gyülekezete?

– Jó volt gyülekezeti lelkészként dolgozni, de havonta egyszer itt is igehirdető vagyok. A Sareptában végzett munka a nehézségek mellett sok örömöt is szerez. Rendkívül nehéz helyzetből jönnek családok, nagy megkönnyebbülést jelent számukra, hogy be tudjuk fogadni az idős hozzátartozót, a beteg gyermeket, ott vannak a közösségben, az áhítatokon, az istentiszteleteken. Elképzelhetetlen helyzetek vannak. Az előcsarnokban van egy mozaikkép, élőfát ábrázol, a levelein az adományozó evangélikus intézmények nevét tüntettük fel. Van egy motívum az egyik sarokban. Először csak egy fehér háromszöget látunk, de ha jobban megnézzük, egy fehér galamb stilizált képe tűnik elő. Ilyen a Szentlélek: rejtve van, de létezik.  

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 27. számában jelent meg, 2016. július 10-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.