„Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm” – Hitmélyítő csendeshét Piliscsabán

„Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm” – Hitmélyítő csendeshét Piliscsabán

Share this content.

Szöveg: Garai András, fotó: Herkely János
Piliscsaba – Az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE) Alapítvány augusztus első hetében tartotta hagyományos nyári hitmélyítő csendeshetét a Béthel Evangélikus Missziói Otthonban.

Kezdettől fogva, immár több mint két évtizede töretlen hűséggel és elhivatottsággal végzik ezeken a heteken az igehirdetői és a lelkigondozói szolgálatot Bozorády Zoltán és Ittzés István lelkészek. Az idei év fő témája a kősziklára épített ház volt, vezérigéje a címben idézett zsoltárvers (Zsolt 18,3). A kilencven Krisztus-hívő többsége évek óta igénybe veszi ezt a léleképítő lehetőséget, ahol egymás hite által erősödhetnek meg a további szolgálatokhoz.

A délelőtti előadások közös „szereplője” a kő volt mint bibliai szimbólum. A kőbe vésett törvény, a Tízparancsolat; a kőszikla hasadéka, ahová elrejt Isten; az emlékkövek a pusztai vándorlás során; a kőszív eltávolítása és a kősziklára épített ház mind arra indít: alapozd a hitedet s életedet Krisztusra! Mert más alapot senki sem vethet, miként a reformátorok is hirdették. Solus Christus! Egyedül Krisztus által igazulunk meg Isten előtt. Ittzés István személyes példákkal szemléltetett előadásai mélyebb bibliaismeretre ösztönöztek, és az ószövetségi igék által is Krisztust ragyogtatták fel a több felekezetből érkezett, többségében fehéredő hajú hallgatóság előtt.

A délelőtti igékről öt csoportban folytak a kötetlen beszélgetések, amelyeket gyakorlott laikus lelki munkások s az EKE Bibliaiskola korábbi hallgatói vezettek kettesével, miként az Úr is így küldte ki tanítványait a szolgálatra. Itt minden érdeklődőnek lehetősége volt megoldást keresni az őt foglalkoztató hitbeli kérdésekre, s biblikus válaszokat kaphatott a tapasztaltabb testvérektől. Délután közös énektanulás előzte meg a fórumbeszélgetéseket. A gyönyörű evangéliumi énekeket gitárkísérettel zenghették, és sok kedves ének kérése is teljesülhetett a héten a három kiadást megért EKE Énekeskönyvből.

A fórumbeszélgetések kulcsszava az imádság volt, mert igen hasznos az igazak buzgó könyörgése. Fejős Gergely az imádság lényegéről szólt, Klucsik Jánosné pedig az imádság áldásairól vallott. A közbenjáró imádság jelentőségét Göllner Pál hangsúlyozta, és idézett Túróczy Zoltán Közbenjáró imádság című igehirdetés-füzetéből. Csorba Béláné a közösségben elmondott imádságról adott gyakorlati példákkal fűszerezett tanítást. Tóth Eszter, a konferencia szervezője az imaélet betegségeiről és a gyógyulás lehetőségéről szólt.

Az esti evangelizációs szolgálatokat Bozorády Zoltán tartotta, igehirdetéseinek mottója ez volt: Krisztus: Isten, és ne félj, csak higgy! Szólt Krisztus hatalmáról, amely megjelent az Úrnak az elemek, a sátán, a bűn, a betegség s a halál felett aratott győzelmében. A Márk evangéliumából vett igékkel figyelmeztetett a hitetlenség végzetére, de hirdette a személyes Krisztus-hit győzelmét is.

Az EKE titkára, Herkely János arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az EKE Bibliaiskola, amely a korábbi években vidéki városokba kihelyezve működött, reménység szerint ez év őszétől újra a Béthelben indul, s kérte, hogy ezt adják hírül a Szentírás mélyebb megismerésére vágyó hittestvéreiknek.

A hét zárásaként a morzsaszedés alkalmával bárki elmondhatta, hogy a megérkezésekor kapott igevers mit jelent a számára, bizonyságot tehetett hitének mélyüléséről, s megoszthatta örömét vagy bánatát hittestvéreivel. Az úrvacsorás istentiszteleten minden jelenlévő az Úr szent Bárányára tehette le bűneit, s a kereszt aljában békességre lelt. A maroknyi csapat új, „kőmentes” szívvel, a viszontlátás reményében kelhetett útra az ország minden részébe, hogy új szívvel, szájjal, zengő énekkel hirdesse: „Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm…!”

A csendeshét teljes hanganyaga elérhető az EKE honlapján; a reggeli és esti igehirdetések, valamint a Túróczy-prédikációk pedig a tudósító honlapjáról (https://www.garainyh.hu/) tölthetők le, illetve hallgathatók, olvashatók hitünk folyamatos mélyítésének érdekében.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!