- Művészeted egyik meghatározó témája a szociális kérdésekre való reflektálás. Hogy alakult ki, hogy ilyen érzékeny témával kezdj el foglalkozni?

- Eddig több témát is kipróbáltam. Nagyon érdekel a pszichológia és alapvetően az emberek. Foglalkoztat az emberi kapcsolatokban megjelenő finom árnyalatok színessége és az érzelmek is. Megfigyeltem, hogy amikor festek, akkor ez az a témakör, amibe a legtöbb érzelmet bele tudom vinni.

- Milyeneknek látod az emberi kapcsolatokat?

- Az emberek nehezebben értik meg egymást, és amúgy is, nincs idejük semmire, mert mindig rohannak. Ez nincs jó hatással sem a közösségekre, sem az egyházra, sem a családra. Én Kárpátaljáról származom. Két éve költöztem Budapestre. Itt azt tapasztaltam meg igazán, hogy a családok mennyire szétesőben vannak. Nálunk is van válás, de Budapesten az otthonihoz képest sokkal erőteljesebben találkoztam ezzel a kérdéssel. Valahol ez a benyomás indított el erre a témára.

- A testvérem Down-kóros... mi védjük őt, minket meg anyáék... ez a mi családunk című alkotásodat a zsűri első díjjal jutalmazta. Hogy készült ez a mű?

- „Elviselni egymást szeretetben” volt a mottója a kiállításnak. Erről a bibliai igéről nekem egyből a család jutott az eszembe. A legnagyobb tolerancia szerintem a családon belül szükséges. Tudtam, hogy a család lesz a kiindulási pont a munkámban, és azt is, hogy a gyermekek oldaláról kívánom mindezt feldolgozni. Egy ötlet indított el a pályamű elkészítésére. Elhatároztam, hogy gyermekek rajzait fogom megvizsgálni. Otthon egy – négy évestől tizenkét éves korig terjedő – csoportot megkértem, hogy rajzoljanak családi élményeket. Én ismertem ezeket a gyermekeket, így tudtam róluk, hogy milyen családi háttérből érkeztek. Kíváncsi voltam rá, hogy mik fognak kijönni a rajzokból. Ekkor találkoztam a képem kiindulási rajzával. Aki azt készítette, ott tudom, hogy hárman vannak testvérek és az egyikük Down-kóros. Annyira erős volt számomra az, amit ez a kisgyermek ösztönösen lerajzolt a családjáról, hogy ezt formáltam alkotássá.

- Mennyire érzékelhető szociális érzékenység a kortárs művészetben?

- Egy művésznek érzékenynek kell lennie erre. Nem lehet, hogy csak öncélúan alkotunk! Szükséges ugyanis, hogy valami célja legyen a művészetnek. Észrevenni ezt az irodalomban is. Mindig is foglalkoztak írók társadalmi kérdésekkel. Bár nem mindig tudnak megoldást adni egyes kérdésekre, de magát a kérdéseket felvetik és ezzel – talán – közelebb hozzák a leendő válaszokat...

- Nem volt meglepő számodra, hogy egy egyházi múzeum ír ki pályázatot?

- Református gimnáziumba jártam, így nem idegenkedtem ettől. Nekem tetszett, hogy egy egyházi múzeum bibliai alapú képzőművészeti pályázatot tett közzé. Külön öröm, hogy sok embert, alkotót megmozgatott a tematika. Mindig figyelem a pályázatokat, de keveset pályázok. Erre azért adtam be pályaművet, mert meg volt rá az ötletem. Sőt! Az alkotásból kiindulva már további elképzelésem is van a folytatásra, hogy az, amire ez a pályázat sarkallt, milyen következő műveket hoz majd ki belőlem.

- Mennyire lepett meg, hogy első díjat kaptál?

- Nagyon! Eddig nem nagyon pályáztam, ezért különösen váratlanul ért, hogy alkotásomat ilyen pozitívan értékelik. Nagyon megtisztelőnek tartom az elismerést.