ünnep után

Tizenhat éves voltam 1987-ben. Az ország októberben tele volt plakátokkal, amelyek azt hirdették, hogy nagy ünnepre, világrengető történelmi esemény kerek évfordulójára készülünk. Beleborzongtam a gondolatba, hogy mekkora felhajtás lesz itt harminc év múlva, amikor nem a hetvenedik, hanem a századik jubileumot ünnepeljük – mert azt az ünnepet már akkor sem szerettem.

Uram, lement az ünnep. S milyen rezignáltan cinikus ez a megállapítás. Mintha valami ócska vidéki színház kabaréja lett volna, s én lettem volna a komikus. Mintha egy disznóvágás lett volna, s én lettem volna a böllér. Mintha nem érintett volna meg, és nem jutott volna el a csontvelőmig, az utolsó idegszálamig. Mintha pont én nem tudtam volna megváltozni, átértékelni, átértékelődni. Pedig én mindent beleadtam. Mindent feláldoztam. Egész adventben erre készültem.