Mátraszentistván

Hívogató evangélikus vendégházak

Talán nincs is olyan magyarországi lutheránus, aki ne ismerné a nagynevű és népszerű evangélikus szálláshelyeket, a Balaton-parti Révfülöp oktatási központját, Balatonszárszó konferencia- és missziói otthonát. Összeállításunkban a kevésbé ismert, ám annál melegebben hívogató vendégházakra igyekszünk irányítani a figyelmet – a teljesség igénye nélkül, de azzal a meggyőződéssel, hogy ezek is helyszínei lehetnek a kiadós „asztali beszélgetéseknek”, a testi-lelki feltöltődésnek.

Keken András nevét vette föl a mátraszentistváni menedékház

Mátraszentistván – Hétvégén rendezték meg a Hegymenet fesztivált a mátraszentistváni menedékházban, amelynek egyik kiemelkedő eseményeként dr. Keken Andrásról nevezték el az intézményt. Az ünnepi gondolatokat és áldást dr. Fabiny Tamás elnök-püspök közvetítette, majd rövid előadást tartott Kelen András életéről.

Virágvasárnap szentelték fel a mátraszentistváni Evangélikus Menedékházat

Mátraszentistván – 2018 március 25-én került sor Mátraszentistvánon, a Darvas József utcában az Evangélikus Menedékház szentelésére Fabiny Tamás elnök-püspök szolgálatával. Beszédet mondott Kocsis István projektmenedzser és Krámer György országos irodaigazgató.
Feliratkozás RSS - Mátraszentistván csatornájára