Magyar Falu Program

Folytatódik a Magyar falu program

Újabb kategóriákban adhatják be pályázataikat szerdától a kistelepülési helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyházközségek és civil szervezetek a Magyar falu programban – tudatta a Miniszterelnökség.

Gyopáros: Folytatódnak az életminőséget javító fejlesztések a Magyar falu programban

Budapest – Folytatódik a helyi életminőséget javító beruházások sora a falvakban a Magyar falu programban – mondta 2021. március elsején tartott budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros: komoly fejlődésnek indultak a falvak a Magyar falu program kezdete óta

Budapest – A rendelkezésre álló adatok és a kistelepülések visszajelzései azt mutatják, hogy az ötezer lélekszám alatti települések komoly fejlődésnek indultak a Magyar falu program 2019-es kezdete óta, a program legfontosabb céljával összhangban jellemzően megállt az elvándorlás és a népességfogyás a falvakban – írta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Traktort és járdákat adtak át Bakonytamásiban

Bakonytamási – Közel tízmillió forint értékű traktorral és utánfutóval, illetve közel nyolcmillió forint értékben felújított és újonnan kialakított járdaszakaszokkal fejlődött a falu.

Megszépült a malomsoki óvodaudvar és megújult a tornacsarnok tetőszerkezete is

Malomsok – A Magyar Falu Programba benyújtott nyertes pályázatok révén két beruházást adtak át 2020. szeptember 26-án, szombaton Malomsokon. A támogatások segítségével megvalósult az óvodaudvar fejlesztése, illetve a tornacsarnok tetőszerkezetének felújítása.

Gyopáros Alpár: idén már több mint 15 ezer pályázat érkezett a Magyar falu programra

Budapest – Idén már több mint 15 ezer pályázat érkezett a Magyar falu programra – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos 2020. szeptember 7-én az MTI-vel.

Gyopáros: mintegy nyolcszáz településen nyertek forrást egyházi közösségi terek fejlesztésére a Magyar falu programban – FRISSÍTVE!

Rábaszentandrás – Mintegy nyolcszáz település egyházközössége több mint 12 milliárd forint értékben nyert forrást egyházi közösségi terek fejlesztésére a Magyar falu programban tavaly és idén – hangoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Rábaszentandráson.

„Egyházközségek nélkül nincs közösségi élet a falvakban”

Gyenesdiás – A Magyar Falu program (MFP) pályázatain eddig 800 egyházközség 12 milliárd forint támogatásban részesült, amelyből közösségi tereket tudnak kialakítani – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos 2020. augusztus 18-án, Gyenesdiáson.

Megjelentek az idei utolsó pályázatok a Magyar falu programban

Budapest – Megjelentek az idei utolsó pályázatok a Magyar falu program keretében, ezúttal 12 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni önkormányzati kerékpárutak építésére, temetőfejlesztésre, építési telkek kialakítására, valamint elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlására – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos 2020. július 27-én, hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján.

Idén is több ezer pályázat érkezett a Magyar falu programra

Budapest – Idén eddig több mint ötezer kérelmet nyújtottak be a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak a Magyar falu programnak a helyi életminőség javítását célzó pályázati kiírásaira – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos 2020. június 6-án, szombaton az MTI-vel.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Magyar Falu Program csatornájára