restaurálás

Befejezték az egyik legkülönlegesebb erdélyi Szent László-falkép restaurálását

Somogyom – A Szeben megyei Somogyom szász evangélikus templomában található 38 négyzetméteres Szent László-falképet restaurálták a magyar kormány finanszírozta Rómer Flóris-terv keretéből – közölte a projektet lebonyolító Teleki László Alapítvány.

Tökéletes ütemben haladnak a kolozsvári evangélikus templom renoválási munkálatai

Kolozsvár – Új szakaszába érkezett a kolozsvári templom restaurálási munkálata, amelyet a Kvadrum Axis cég végez. Fehér Attila esperes-főtanácsos, a templomrenoválási projekt vezetője ellenőrizte a projektet.

Már restaurálják a nyíregyházi evangélikus nagytemplomot

Nyíregyháza – A díszítőfestők munkájuk háromnegyed részén már túl vannak, december végére teljesen megújul az evangélikus nagytemplom Nyíregyházán. A kormány 650 millió forinttal támogatta a beruházást, melynek köszönhetően nemcsak a nagytemplom belseje szépül meg. A Széna téri kistemplom például új padokat kapott, a Luther téri gyülekezeti ház pedig teljes körű, külső-belső felújításon, átalakításon és bővítésen esett át. Az utóbbi beruházások bruttó 250 millió forintba kerültek. A nagytemplomra szánt támogatást, bruttó 330 millió forintot elsősorban a templom belsejének felújítására fordítják – tudta meg a Nyíregyháza.hu dr. Kovács László Attilától, a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség igazgatólelkészétől.

Befejezték a Jézus sírja fölé emelt szentély restaurálását Jeruzsálemben – Élő közvetítés!

Jeruzsálem – Húsvét előtt befejezték a görög szakemberek a Jézus sírja fölé emelt szentély restaurálását Jeruzsálemben, a Szent Sír-bazilikában. Ma ünnepélyesen átadják a felújított szentélyt. Élő közvetítést láthatnak a The Telegraph oldaláról az eseményekről.

Ökumenikus ünnepi szertartást tartanak a Szent Sír restaurálásának befejezése alkalmából

Jeruzsálem – Ökumenikus szertartás keretében ünneplik március 22-én a Jézus nyughelyeként tisztelt Szent Sír restaurálási munkálatainak befejezését. A kilenc hónapig tartó felújítást a katolikus, a görög ortodox és az örmény egyház közös döntése alapján végezték el.

Restaurálták a beledi templom oltárképét

Beled – Hálaadó istentisztelet keretében került sor a beledi templom helyreállított oltárképének megáldására 2016. december 18-án, vasárnap délelőtt. Az ünnepi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Blatniczky János Dániel helyi parókus, valamint Béres László, a gyülekezet korábbi lelkésze működött közre.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Jeruzsálem – Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során – közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja.

Helyreállítják Jézus sírját a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikában

Jeruzsálem – A szentföldi egyházak néhány héten belül megkezdik a leromlott állapotban lévő Jézus Sírja szentély helyreállítását a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikában – jelentették be a ferences rendhez tartozó Szentföld őrzője kolostorban szerdán.

Felújították egy erfurti templom értékes üvegablakait

Erfurt – AAz oltártérben lévő, középkori festett üvegablak, valamint egy 1948-ból származó modern ólomüveg ablak felújítására összesen 750.000 eurót költöttek el 2008 óta – nyilatkozta a munkák végeztével az Evangélikus Ágoston-rendi Kolostor kurátora, Carsten Fromm.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatja az Evangélikus Országos Levéltár egyik kéziratkötetének restaurálását

Budapest – Az Evangélikus Országos Levéltár „AGE IV.e.6” jelzetű kézirat-kötetének restaurálását a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 3511/03755 pályázati azonosítószám alatt 182.000 forinttal támogatta.

Oldalak

Feliratkozás RSS - restaurálás csatornájára