Napvető

Egy mesés hét története – Huszonnegyedik KÖSZI Napvető mesetábor

A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület, azaz a KÖSZI szokás szerint a legfiatalabb korosztálynak szóló mesetáborával nyitotta a nyarat. A Zuglói Evangélikus Egyházközség és az Evangélikus Hittudományi Egyetem kollégiumának épületeibe hívták kalandra július 6–10. között az 1–4. osztályosokat. A napközis keretek között tartott tábor vezetője Tihanyi Hanna volt, a csapat lelki jólétéről pedig Bonnyai Zsuzsanna gondoskodott.

Vívd meg a csatáidat! – KÖSZI Napvető kalandtábor

Piliscsaba – 2019. augusztus 11–17. között Lovagregény címmel rendezték meg a 23. KÖSZI Napvető kalandtábor, melynek tematikáját a középkorból merítette a fiatal és lendületes szervezői csapat. A 3-8. osztályos táborozók vezetője Szitó Mátyás volt, lelki jól-létükről pedig Bonnyai Zsuzsanna gondoskodott.

„Jó dolgod legyen” – 84. KÖSZI Megálló istentisztelet

Piliscsaba – A Béthel Missziói Otthonban tartottuk a 84. KÖSZI Megálló istentiszteletet a 23. KÖSZI Napvető élménytábor zárásaként 2019. augusztus 10-én, ahol Szlaukó Orsolya igehirdetését hallhatták a résztvevők.

Ezek a mai fiatalok! – 23. KÖSZI Napvető élménytábor

Piliscsaba – Hamarosan indul a 23. KÖSZI Napvető élménytábor 7–12. osztályosok számára, amelyre 2019. augusztus 4–10. között kerül sor.

Vízi olimpiától a pokrócmesékig – avagy KÖSZI Napvető médiatábor

Piliscsaba – 2018. július 15. és 21. között megnyitotta kapuját a 22. KÖSZI Napvető médiatábor 7–12. osztályos táborozói előtt. A helyszín ismét a Béthel otthon volt, ahol ötvenen gyűltek össze táborozók és vezetők. A tábor vezetője Koknya Dorottya, lelki vezetője pedig Rihay Szabolcs volt, akiknek munkáját elkötelezett táborszervezők segítették. Az idei tábor mottója így hangzott: „Különleges vagy!”

Legyetek jók, ha tudtok! – A 21. KÖSZI Napvető kalandtábort tartották meg Piliscsabán

Piliscsaba – Ismét megnyitotta kapuját 2017. augusztus 6–12. között a KÖSZI Napvető kalandtábor a 3–8. osztályos gyerekek számára. A helyszín a piliscsabai Béthel Otthon volt. A tábor vezetője Kelényi Zsolt, lelki vezetője Szlaukó Orsolya evangélikus lelkész volt, akiknek a munkáját tizenhat elkötelezett szervező segítette. Az idei tábor mottója a következő volt: „Legyetek jók, ha tudtok!”

Egy újonc táborvezető emlékei a 21. KÖSZI Napvető kreatív táborból

Piliscsaba – A KÖSZI Napvető kreatív tábort 2017. július 16–22. között rendeztük meg, melynek mottója a következő volt: Angyalok és démonok. Nekem az első tábor volt. Tele voltam izgalommal, várakozással, és rémült is voltam rendesen. A tábor vezetőjeként Koknya Dorottya, lelki vezetőjeként Rihay Szabolcs állt helyt. Idén 52 fiatal, illetve vezetőjük töltött együtt egy élményekkel teli, izgalmas hetet.

Tőled volt jó a jubileumi 20. KÖSZI Napvető kalandtábor!

Piliscsaba – 2016. augusztus 7-13. között rendezték meg a jubileumi 20. KÖSZI Napvető kalandtábort a 3-8. osztályos korosztály számára. Szokás szerint a festői piliscsabai Béthel Otthon szolgált a tábor helyszínéül. A tábor vezetőjeként Kelényi Zsolt, lelki vezetőjeként pedig Török Anett evangélikus lelkész állt helyt. 60 gyermek és 15 vezető töltött együtt egy élményekkel teli, izgalmas hetet, amelynek mottója „Hőskor” volt.

Utazás a Föld körül a 19. KÖSZI Napvető kalandtáborban

Piliscsaba – 2015. augusztus 9-15. között Piliscsabán várta a 19. KÖSZI Napvető kalandtábor a 3-8. osztályos gyerekeket. A Béthelben szervezett tábor idén egy kincskereséssel egybekötött földkörüli utazásra kalauzolta a több mint 70 főből álló tábor résztvevőit, melyet Frenyó Zsófia vezetett.

Nyári táborok evangéliumi üzenettel – Beszélgetés Kelényi Zsolttal

Budapest – A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért (KÖSZI) csapata az idei évben is izgalmas nyári táborokkal várja a táborozni vágyó ifjúságot. A szervezet vezetőjét, Kelényi Zsoltot kérdeztük az idei táborokról, a KÖSZI-ről, és a „csodák csodája” jelentéséről.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Napvető csatornájára