nehéz idők

Egy nap, huszonnégy óra, ezernégyszáznegyven perc. Egy hasáb a határidőnaplóban, a jegyzetelgetni szeretők vastag noteszében egy teljes oldal. Idén ilyennel is, olyannal is felszerelkeztem. Előbbi kicsi, praktikus, mindig nálam: táskában, irodában, interjún, boltban; nélküle, azt hittem, mozdulni sem fogok tudni. Utóbbi célra meg éppen az idén először megjelentetett Luther-határidőnaplót szántam, amely otthon állt készenlétben a lelki, hitbeli gondolatok, igék, kérések, hálás felismerések feljegyzésére. (Otthon, ez jó… mint sokaknak most, nekem is az irodám lett egyúttal.) Amióta nem kell a megszokott tempómban időpontokat, határidőket, neveket, címeket és telefonszámokat, halaszthatatlan tenni- és mennivalókat rögzítenem az egyikben, félre is tettem – s megsokasodtak a felírandók a másikban.