Bakonyszentlászló

A hit ereje – Lovagok találkoztak Bakonyszentlászlón

Bakonyszentlászló – Az 1326-ban, első világi rendként alapított Visegrádi Szent György Lovagrend Veszprém megyei priorátus lovagjainak meghívására a Vas és Fejér megyei priorátus lovagjai és lovagdámái találkoztak Bakonyszentlászlón.

„Szolga csak egy van: az Isten” – Előadás Bakonyszentlászlón

Bakonyszentlászló – „Szolga csak egy van: az Isten” – Egy óra Weöres Sándor költészetének bűvöletében címmel tartott előadást Bakonyszentlászlón az evangélikus gyülekezet szervezésében Fabiny Tamás evangélikus püspök és Gryllus Dániel, 2020. január 18-án délután.

Családi délutánt tartottak Bakonyszentlászlón

Bakonyszentlászló – 2019. május 11-én délután Bakonyszentlászlón az Evangélikus Gyülekezetért Alapítvány szervezésében családi délutánt tartottak. Meghívást kapott a község minden családja felekezeti hovatartozás nélkül. Szép számban meg is jelentek a rendezvényen.

Presbitertalálkozót rendeztek Sikátorban

Sikátor – A bakonytamási, a bakonyszentlászlói és a sikátori egyházközségek presbiterei 2015. november 28-án, szombaton tartották hagyományos találkozójukat, ezúttal a sikátori művelődési házban. Az együtt töltött délutánt közös játékkal kezdték, majd előadást hallgattak, és együtt vacsoráztak.

Visszanyerte eredeti állapotát a bakonyszentlászlói templom

Bakonyszentlászló – A Veszprémi Evangélikus Egyházmegye területéhez tartozó Bakonyszentlászlón található az egyik legrégebbi evangélikus templomunk. A mintegy nyolcszáz éves épület a most befejeződött felújításnak köszönhetően nyerhette vissza eredeti formáját.

Személyes beszámoló az evangélikus országos hittanverseny döntőjéről

Budapest – A felkészülés hosszú időszaka a helyi, megyei megmérettetést követően április 27-én szombaton végre eljött a nap, amikor útra kelhettünk és részt vehettünk Budapesten a XXII. Országos Evangélikus Hittanverseny döntőjén, ahová 4 korosztály 4 fős legjobb csapatai érkeztek megyénként. Mi az 1-2. osztályt képviseltük egy vegyes csapattal: Kmetti Erik Bakonyszentlászlóról, Magassy Réka és Pákozdi Léna Sikátorról, és jómagam Szakos Hanna Bakonytamásiból, mi hárman lányok a veszprémvarsányi iskolába járunk. A 7-8. osztályos döntőseink Bakonyszentlászlóról: Berzsényi Katalin, Ihász Nikol, Siffel Henriett és Török Klaudia, ők a bakonyszentlászlói iskolába járnak. Szöveg: Szakos Hanna, fotó: Kendeh Kirchknopf László, Szakos Csaba

„...ma még ültetnék egy almafácskát” – Faültetési program bakonyi gyülekezeteinkben

Bakonyszentlászló – Bakonytamási – A jövő nemzedékek országgyűlési biztosának kezdeményezésére az evangélikus, katolikus és református egyházak főpásztorai, a Vidékfejlesztési Minisztérium, génmegőrző és tudományos intézmények, valamint a Kárpát-medencei Gyümölcsészeti Hálózat 2011. szeptember 5-én megállapodást írtak alá, kifejezték támogatásukat e programhoz, amelyben az együttműködő felek a táji adottságokhoz alkalmazkodó, a Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták megőrzését célozza meg. Szöveg: Szakos Csaba, fotó: Voznek Levente
Feliratkozás RSS - Bakonyszentlászló csatornájára