misszióinap

Egy szívvel, egy szájjal

Miskolc – Regionális felekezetközi női találkozót rendeztek a Tiszáninneni Református Egyházkerület miskolci székházában, 2019. szeptember 28-án. A találkozót a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) Női Bizottsága a reformáció hónapja programsorozathoz kapcsolódva szervezte. Célja az volt, hogy az ország különböző pontjain élő női szolgálók megismerjék egymást és a bizottság munkáját.

„Jézus mondja: Kövess engem!”

Felsőszeli – „Erős vár a mi Istenünk” – hangzott el a kezdő zsoltár a 14. alkalommal megrendezett felvidéki magyar evangélikus országos missziós napon, amelyet ezúttal a mátyusföldi Felsőszeliben tartottak. A hittestvérek a lelkipásztorok vezetésével az emberi félelmek és krízishelyzetek problémájára keresték a megoldást Jézus hívó szavának: Kövess engem jegyében.

„A kegyelem elég” – Missziói és hálaadó nap a nyugati egyházkerületben

Sárvár – A nyitottságot és befogadást jelképező tizenhét ajtó várta mindazokat, akik részt vettek a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület idei missziói napján, amelyet 2017. május 28-án, a sárvári Nádasdy-várban tartottak. A találkozó egyben a vasi egyházmegye hagyományos hálaadó napja is volt, amelynek gyülekezetei a vár felé vezető hídon felállított, kidekorált ajtók segítségével mutatták be értékeiket a vendégeknek.

NEM SZÉGYELLEM AZ EVANGÉLIUMOT – északi missziói nap előzetes és meghosszabbított jelentkezés

2017. április 1-jén az aszódi evangélikus gimnáziumban kerül megrendezésre az Északi Evangélikus Egyházkerület missziói napja. Az alábbi hívogató videót Győri András Timóteus készítette az elmúlt 10 év missziói napjainak felvételeiből válogatva.
Feliratkozás RSS - misszióinap csatornájára