lelkészszentelés

Mégis szolgálni – Lelkészavatás Ajkán

Ajka – Családias hangulatban zajlott Kovácsné Sterczer Rita ordinációja. Nagybátyja, Szemerei János püspök avatta őt lelkésszé a 2020. augusztus 22-én tartott ünnepi istentiszteleten. Az ajkai templom oltára előtt pedig – az Evangélikus Hittudományi Egyetemet képviselő dr. Korányi András mellett – férje, Kovács Viktor helyi lelkész végezte a liturgiát. Énekkel közreműködött a gyülekezet kórusa, valamint Szemerei G. Benjamin somlószőlősi beosztott lelkész.

Krisztus a szolgálat alapja – Lelkészavatás Keszthelyen

Keszthely – Népes családi és gyülekezeti körben avatta lelkésszé Gömbös Tamást Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke 2020. július 11-én, szombaton. Akik már nem fértek be a keszthelyi templomba, az udvaron felállított sátor alatt, illetve a gyülekezeti házban élő közvetítés segítségével követhették az eseményeket.

Tizenhárom fiatal lelkipásztor tett fogadalmat a reformátusok és evangélikusok közös lelkészszentelő ünnepségén, Kolozsváron

Kolozsvár – Nyolc református és öt evangélikus ifjú lelkipásztor tett fogadalmat a kolozsvári Farkas utcai templomban megtartott lelkészszentelő közgyűlésen kedden, július 4-én. Miután a nap folyamán közös nyilatkozatot fogadtak el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinatai, amelyben elkötelezik magukat a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és az egyházi oktatási intézmények fenntartása, valamint a további gyümölcsöző együttműködés mellett, a közös lelkészszentelés ezen elkötelezettség egyik legerősebb kinyilatkoztatási formájaként történt meg.

Hála – hvala – Andrejek Mitja ordinációja Muraszombatban

Muraszombat – Nagy nap volt a szlovén evangélikusok életében 2016. szeptember 18-a, egy újabb lelkész ordinációjára került sor, ami ritka alkalom egy ilyen kis ország életében. Öt-tíz évente történik ilyen avatás, amikor az ország összes evangélikus gyülekezetéből összejönnek a tagok, hogy együtt örüljenek az egyház új szolgálójának. Ez persze nekünk, magyaroknak is hasonló öröm, hiszen hosszú év óta Andrejek Mitja az első lelkész, aki kétnyelvű szolgálatot végez a Muravidéken.

Nem a meghátrálás emberei vagyunk… – Lelkésszé szentelték Zahorecz Pált

Kecskemét – Kecskeméten ismét ünnepelnek, de most nem megújult épületeknek vagy kerületi alkalmaknak örülünk, hanem annak, hogy Isten élő kövekből építi egyházát – kezdte igehirdetését Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke 2016. augusztus 27-én, amikor lelkésszé szentelte Zahorecz Pált.

Elhívás, küldés, megerősítés – Lelkésszé szentelték Kárnyáczki Esztert

Dabas–Gyón – Kárnyáczki Eszter két héten belül másodszor „állhatott oltár elé”, ezúttal 2016. július 3-án, a gyóni evangélikus templomban, ordinációja alkalmából. Dr. Fabiny Tamás püspök a lelkészjelöltet 1Tim 1,12 alapján indította el a szolgálatban: „Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt.”

Krisztusi indulattal – Ordináció Hántán

Hánta – Történelmi pillanatokat éltek meg a Hánta–Ászár–Kisbéri Társult Egyházközség tagjai, amikor 2016. július 2-án, szombaton a gyülekezet történetében az első ordinációt ünnepelték a hántai templomban. Pfeifer-Dömök Krisztinát Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke avatta lelkésszé. A liturgiában dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora és Pfeifer Ottó iharosberényi lelkész, a lelkészjelölt férje vett részt.

Révbeérkezés és vitorlabontás – Lelkészavatás Tatabányán

Tatabánya – A gyülekezet történetében első alkalommal került sor lelkészavatásra a tatabányai evangélikus templomban 2016. július 1-jén. Juhász Dénes szolgálatba állításának ünnepén Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában az Evangélikus Hittudományi Egyetem képviseletében dr. Szentpétery Péter, valamint Schermann Gábor helyi lelkész működött közre.

Fabiny püspök Rigában járt egy LVSZ delegáció élén – A lett evangélikusok továbbra sem szeretnének női lelkészeket felszentelni

Riga – Fabiny Tamás püspök, a Lutheránus Világszövetség alelnöke vezetésével ötfős küldöttség látogatott el a lettországi Rigába. A delegáció tagjai részt vettek a Lett Evangélikus Egyház lelkészeinek konferenciáján, amelynek fő célja a júniusban esedékes zsinati ülés előkészítése.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsának állásfoglalása az ordinációval és a lelkészi esküvel kapcsolatban

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa egyházunk közvéleményének és lelkészi karának az alábbiakban tájékoztatást ad azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a közelmúltban történt két ordináció során a lelkészi eskü nem pontosan az Ágendában vagy a Liturgikus Könyvben szereplő szöveg alapján hangzott el.

Oldalak

Feliratkozás RSS - lelkészszentelés csatornájára