ajánlás

Andorka Eszter Program – pályázati és ajánlási felhívás (2019)

A Magyarországi Evangélikus Egyház emléket kíván állítani Andorka Eszter evangélikus lelkésznőnek, aki életét Krisztus követőjeként az elesettek megsegítésének szolgálatába állította. A támogatás célja az olyan kezdeményezésekhez való hozzájárulás, amelyek célja az Andorka Eszter által mutatott példa folytatásaként az elesettek megsegítése, az előítéletek leküzdése és az egyház aktív társadalmi jelenlétének elősegítése.

XVII. Országos evangélikus bábfesztivál – Mottó: „...én vagyok...” (Lk 24,39b)

Budapest – Szeretettel várjuk evangélikus gyülekezeteink és iskoláink bábcsoportjait a XVII. bábfesztiválra. Téma: Jézus élete Lukács evangéliuma szerint. A fesztiválon részt vevő csoportok saját kézzel készített bábokkal, díszlettel jelenítsék meg az általuk írt jelenetet. Az előadandó jelenetek időtartama lehetőleg 10 perc körül legyen.

Megjelent a Dunántúli Harangszó őszi száma

Győr – A Dunántúli Harangszónál stafétaváltás történt, erről ír most ajánlójában az új főszerkesztő, Koczor György.

Ki a jó presbiter?

Mi a feladata annak, aki ma presbiteri szolgálatot vállal? Mi az, amit fontos tudnia, és nem szabad szem elől tévesztenie? Mi teszi a presbitert igazán jó presbiterré? Hogyan tehet eleget az elvárásoknak? Honnan merítsen erőt és hitet, ötleteket és célokat? Kitől kérjen tanácsot? Mikor szólaljon meg, és mikor hallgasson inkább? Meddig terjed a megbízatása? Mikor biztasson, támogasson, és mikor kérjen számon valamit?

Megjelent Mesterházy Balázs: Nyisszantások 2.0 című könyve

Budapest – A Luther Kiadó gondozásában megjelent Mesterházy Balázs: Nyisszantások 2.0 című könyve.

A Bibliától Márain át az ember legjobb barátjáig

Milyen könyvet ajánl az ünnepekre, az év végi pihenéshez? – erről kérdezte a Magyar Nemzet a kormány tagjait, illetve egyházi vezetőket. Nemcsak arra voltak kíváncsiak, hogy a miniszterek és a püspökök milyen konkrét olvasmányt neveznek meg, hanem arra is kérték az érintetteket, röviden indokolják, esetleg ismertessék az ajánlott művet. A megkérdezettek bármilyen témájú olvasmányt javasolhattak, nem feltétlenül kellett az ajánlásnak a karácsonyhoz kötődnie. Az alábbiakban a cikket olvashatják.

Felhívás: Várják a jelöléseket az Ordass- és Prónay-díjra

Az országos presbitérium megalkotta 2007-ben azt a szabályrendeletet (I/2007. V. 10.), amely az Ordass Lajos-díj és a Prónay Sándor-díj alapításáról és – évente egyszeri – odaítélésének körülményeiről szól. A 2016. évi díjazandók személyére vonatkozóan a kuratórium ajánlásokat vár.

Keresztyén vezetők hosszútávú megoldást sürgetnek a menekültkrízis kapcsán

München – Katolikus, ortodox, anglikán és protestáns egyházvezetők Európa és Közel-Kelet húsz országából Münchenben találkoztak október 29-én, hogy a menekülthelyzet politikai és egyházi vonatkozásairól tanácskozzanak.

Várják a jelöléseket az Ordass- és a Prónay-díjra – Legmagasabb egyházi kitüntetéseinket ősszel adjuk át

Budapest – 2007-ben az országos presbitérium megalkotta azt a szabályrendeletet (I/2007. V. 10.), amely az Ordass Lajos-díj és a Prónay Sándor-díj alapításáról és – évente egyszeri – odaítélésének körülményeiről szól. A 2014. évi díjazandók személyére vonatkozóan a kuratórium ajánlásokat vár.

Megjelent a Dunántúli Harangszó 2014. őszi száma

Győr – A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület lapjának őszi számából szemléztünk.

Oldalak

Feliratkozás RSS - ajánlás csatornájára