öltözet

Egyházi ó- és új divat – Ráncsimítások az egyházi viseleten

Bár Luther az „egyházi divatot” is megreformálta, és annak, hogy doktori talárban prédikált, funkciója volt, ő maga az egyházi viselet témáját marginális teológiai kérdésnek tekintette. A történelem azonban bebizonyította, hogy a gallérok-fodrok-ingujjak mégis jelentőséggel bírnak, identitástudatot adnak és a külvilág számára is információ értékűek. Talán mégis érdemes és érdekes tehát betekintenünk a csuhák, ingek, kiegészítők tágas ruhásszekrényébe, annál is inkább, hiszen korunk divattervezői, éles szemmel itt is meglátták a piaci rést.

Liturgikus öltözékek – Jelképek, szimbólumok

A hazai evangélikus egyházban használt liturgikus öltözékek kialakulásának hátterében hosszú és meglehetősen bonyolult folyamat húzódik meg. Ez összefügg azzal, hogy a lutheri reformáció a hit és az üdvösség szigorúan vett kérdései mellett számon tartott az ebből a szempontból (teológiailag) közömbös dolgokat (görög szóval adiaphoronokat) is. Ezek közé tartozott a liturgikus öltözet is. Ebből azonban nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni, mert miközben Luther kortársai közül azok, akik rajongó nézeteket képviseltek, a radikálisok azonnal félredobták a korábban használt miseruhákat, Luther más úton járt.

Krisztus igájában és hófehér győzelmi ruhájában

Révfülöp – Az egyházunkban csaknem két évtizede zajló liturgiai reform támogatására a Fraternitas Lelkészegyesület másodízben hirdetett pályázatot aktív evangélikus lelkészek, illetve felszentelésük előtt álló lelkészjelöltek számára liturgikus öltözetekre: albára, illetve stólakészletre. A pályázaton elnyert öltözékeket tulajdonosaik bensőséges ünnepségen, istentisztelet keretében vehették át 2013. június 17-én a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. Forrás: Evangélikus Élet
Feliratkozás RSS - öltözet csatornájára