Gerence

Mik vagyunk, mivé kellene lennünk? – A Gerence-környéki evangélikus gyülekezetek találkoztak egymással

Csikvánd – A Gerence a Marcal mintegy ötven kilométer hosszú mellékfolyója. A Bakonyban ered, és Malomsok mellett torkollik a Marcalba. A folyócska környékén élő három anyagyülekezet – Csikvánd, Malomsok és Takácsi – valamint a hozzájuk tartozó filiák elhatározták, hogy évente egy nyári vasárnapot együtt töltenek el istentiszteleti közösségben, majd kötetlen együttlétben. Az első gyülekezeti napra 2013. június 23-án Csikvándon találkozott a népes gyülekezet. Szöveg: Kovács László, fotó: Kovács Eszter és Kovács László
Feliratkozás RSS - Gerence csatornájára