fiatal

Diplomás roma fiatalok találkozója volt Nyíregyházán

Nyíregyháza – Tanulás és munkavállalás. Roma identitás és többségi társadalom. Egyéni teljesítmények és a közösségek ereje, társadalmi felelősségvállalás. A 2020. július 17-19. között Nyíregyházán megrendezésre került roma szakkollégiumok alumni találkozójának kulcsszavai.

A templomba járó fiataloknak csak a fele állítja, hogy a hite hatással van az életére

A Barna-kutatócsoport számos felmérést készített már az amerikai keresztény fiatalok körében a hithez való hozzáállásukról. Sokkoló tanulmányuk – melyről korábban már mi is beszámoltunk –, a You Lost Me eredményei szerint bár az korábban is kimutatható volt, hogy a keresztényként nevelkedett fiatalok húszas éveik elején elhagyják az egyházat, azonban az általános tendencia szerint ezeknek az embereknek a többsége végül visszatért közösségébe. Ez a trend mára megváltozott. Akik elhagyják az egyházat, ritkán találnak vissza.

Lekéstünk a fiatalok megszólításáról?

Szeptember 4–6. között tartották a Budapest Forum for Christian Communicators konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A számos előadás közül kifejezetten nagy érdeklődés övezte azt a kerekasztal-beszélgetést, melynek keretében a fiatalság megszólításáról diskuráltak magyar és külföldi egyházi személyek, köztük Böjte Csaba ferences szerzetes. Lehetetlen küldetésnek tűnik a mai, változó kommunikációs térben megtalálni a hangot a fiatalsággal, vagy túlmisztifikáljuk a kérdést? Beszámolónkat olvashatják.

Nélkülöző és bántalmazott gyerekek táboroztatására gyűjt pénzadományokat az Ökumenikus Segélyszervezet

Budapest – Gyermeknaphoz közeledve egymást érik az Ökumenikus Segélyszervezet országos intézményhálózatában a gyermekprogramok. A rászoruló családoknak átmeneti lakhatást adó intézmények mellett a segélyszervezet munkatársai a központok környezetében nehéz körülmények között élő családok gyermekeit is bevonják a programokba. Ebbe a sorba illeszkedik a mai, mintegy 50 gyermek számára Csepelen szervezett, vidám előgyereknapi rendezvény is.

18–27 év közötti fiatalok jelentkezését várja a Bajor Diakónia

Budapest – München – Tovább erősödik a bajor és a magyar diakónia közötti kapcsolat. Az évek óta sikerrel futó németországi önkéntes programba idén először magyar fiatalok is bekapcsolódhatnak.

A fiatalok erősítik az egyházak összetartozását – Beszélgetés Garai Szilviával, egyházunk ifjúsági delegáltjával

Windhoek – Garai Szilvia 24 éves és egy kis magyarországi faluból származik. Teológiát és pszichológiát tanul Budapesten. A nagygyűlés számára egy igazi nagy viszontlátást jelent, hiszen sok fiatallal már 2015-ben Wittenbergben megismerkedett, az ott zajlott Young Reformers nevű találkozón. Bár akkor egy időre eltávolodtak egymástól, de az egymás közti kommunikáció tovább folyt a Facebookon egy csoportban és aztán egymást személyesen is felkeresték. Az alábbiakban a Lutheran World Information róla készített cikkét adjuk közre.

Hogyan beszéljünk Istenről? – Bevezetés az evangelizációba I.

Ha keresztény fiatal vagy, biztos téged is többször felszólítottak már, hogy próbáld meg az evangéliumot hirdetni abban a környezetben, ahol időd nagy részét töltöd. Arra nézve azonban már szinte semmilyen iránymutatást nem kapunk, hogyan is kellene mindezt véghezvinni. Hogyan beszéljünk Istenről úgy, hogy aztán ne mi legyünk az „ijesztő hittérítő” vagy a „büdösgyerek”, aki mellé senki nem akar ülni a menzán? A KötőSzó blog egyetemista vendégszerzője ezt a kérdést feszegeti az új szemeszter kezdetén.

A BEG-önkéntesek diákcsoportja az Evangélikus Szeretetotthonban járt

Békéscsaba – Az önkéntes diákcsoport fiataljaival felkerekedtünk, hogy az Evangélikus Szeretetotthonban élő nénikkel és bácsikkal egy különös délutánt töltsünk együtt – írták a begart.hu oldalon.

„Ne félj!” – Fiatal felnőtteknek tartottak tábort Őrimagyarósdon

Őrimagyarósd – „Kimondhatatlan hálával tartozom az Úrnak, hogy jó pár év kihagyás után ismét volt lehetősége a fiatal felnőtteknek (20-40 éves korosztály) arra, hogy együtt táborozhassanak, új barátokat szerezhessenek és tudjanak elmélkedni ezen korosztályt érintő aktuális kérdésekről” – írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott beszámolójában Remport Richárd táborvezető. Az alábbiakban az ő személyes beszámolóját olvashatják.

Egész szívvel – Immáron negyedik alkalommal kerül majd megrendezésre az ökumenikus diákfilmszemle

Budapest – A Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája és a Budapesti Piarista Gimnázium szervezésében evangélikus, katolikus és református általános- és középiskolák diákjai pályázhatnak alkotásaikkal az országos filmszemlére.

Oldalak

Feliratkozás RSS - fiatal csatornájára