CikCakk

Az egészséges kapcsolatok szolgálatában – Beszélgetés Herjeczki Kornéllal

Budapest – A Harmat Kiadót 1991-ben egyetemisták alapították, amely 2016-ra több mint ötszáz kötetet jelentetett meg. Míg évről évre kevesebben vesznek könyveket, addig a Harmat Kiadó kiadványaiból minden évben egyre több fogy. A kiadó létrejöttéről, a tudomány és a hit kapcsolatáról, a könyv jövőjéről és a társadalmi felelősségvállalásról beszélgettünk a kiadó igazgatójával, Herjeczki Kornéllal.

25 éves a Harmat Kiadó

Budapest – Telt ház volt a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában, amikor a Harmat Kiadó 25 éves megalapulását ünnepelték. A negyed évszázad alatt a kiadónak több mint 500 kötete jelent meg eddig közel három millió példányban.

„A legszebb karácsonyi ajándékom” – alkotói pályázat gyerekeknek

Budapest – A Harmat Kiadó gondozásában megjelenő CikCakk keresztény magazin pályázatot hirdet 7−10 éves gyerekeknek A legszebb karácsonyi ajándékom címmel. Az ajándék nem csak tárgy lehet, hanem bármi más, aminek a gyermek örült.

Segítséget kérnek az olvasóktól a CikCakk magazin szerkesztői!

Budapest – „A Family CikCakk gyermekmagazin megjelenésének második évfordulójához érkeztünk. Lapunk elsősorban a keresztény családban növekedő, illetve az egyházi iskolába vagy hitoktatásra járó alsó tagozatos gyermekeket szólítja meg, akik valamilyen keresztény egyházhoz és gyülekezethez tartoznak, vagy legalábbis nyitottak a keresztény értékek iránt” – írták a CikCakk magazin szerkesztői és egy kéréssel fordultak az olvasókhoz. Eláruljuk mit szeretnének.

Máshogy kell megszólítani ma a fiatalokat – Cikcakk néven keresztény gyermekmagazin indul a digitális nemzedék olvasási szokásait is figyelembe véve – Frissítve VIDEÓVAL!

Budapest – Szeptember 12-én a Mesemúzeumban mutatták be a hazai lappiacon újszerű koncepciót képviselő Family Cikcakk gyermekmagazint. A Magyarországi Evangélikus Egyház részéről Béres Tamás tanszékvezető vett részt a sajtótájékoztatón. Az elsősorban az alsó tagozatos korosztálynak szóló keresztény szellemiségű lap fő különlegessége, hogy az értékek átadásán túl szerkesztési koncepciójában már a digitális generáció megváltozott olvasási, tanulási és információszerzési igényeihez is igazodik. A lapot indító Harmat Kiadó törekvései szerint az etika tanmenet témáit is követő kiadvány fontos segítséget nyújthat az erkölcstan-oktatásban részt vevő pedagógusok számára is. Forrás: Harmat Kiadó

CikCakk: Rajzpályázatot hirdet az új keresztyén gyerekmagazin

Budapest – A Harmat Kiadó szeptemberben útnak indítja a Family lapcsalád második tagját, a CikCakk gyerekmagazint, mellyel a hat-tíz éves korosztályt kívánja megszólítani. Forrás: reformatus.hu
Feliratkozás RSS - CikCakk csatornájára