lelkésziktatás

„Te kövess engem!” – Lelkésziktatás Harkán

Harka – Kettős ünnepet ültek 2020. október 24-én a harkai evangélikusok. Megválasztott lelkészük, Kadlecsik Zoltán beiktatására a megszépült templomfalak között kerülhetett sor. Az ünnepi eseményen Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke prédikált. A liturgiában Kadlecsik Zoltán mellett Ihász Beatrix, a soproni egyházmegye esperese működött közre.

Várva várt iktatás

Orosháza – 2020. október 10-én szombaton 16 órától kettős iktatásra került sor Orosházán. A járványügyi előírásoknak megfelelően, kivétel nélkül maszkban volt mindenki. Egyszerre két parókus lelkészt iktattak: Felegyi–Németh Mihályt és Laczki Jánost iktatta be hivatalába Lázár Zsolt, a Nyugat–Békési Evangélikus Egyházmegye esperese.

Uram jó nekünk itt lenni! – Lelkésziktatás Pilisen

Pilis – Kettős lelkésziktatásnak örülhettek mindazok, akik 2019. június 2-án a pilisi evangélikus templomban összegyűltek. Kárnyáczki Eszter és Szöllősi István Sándor mint házastársak, szolgatársak, és munkatársak álltak egymás mellett az oltárnál.

„Az Úr áll mögöttem…” – Lelkészt iktattak Vadosfán

Vadosfa – Tizenegy évnyi helyettesítés után 2018. október 6-án újra lelkészt iktattak Vadosfán. Fatalin Helga lelkésznőt Ihász Beatrix, a Soproni Evangélikus Egyházmegye esperese állította szolgálatba. Az ünnepi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában közreműködött Mihácsi Lajos, a gyülekezet korábbi helyettes lelkésze is.

Van egy álmom a gyülekezetről

Lovászpatona – Az 1200 körül épült templomban Farkas Ervin megválasztott lelkészt Polgárdi Sándor, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese 2018. június 2-án beiktatta hivatalába.

Lelkésziktatás Mohácson

Mohács – A 80 éves mohácsi gyülekezet ötödik lelkésze, Cairns-Lengyel Henriett beiktatásának ünnepére gyűltek egybe a hívek 2017. november 18-án félmegyényi szórványnépünk, a Mohács-Magyarbóly-Siklósi Társult Evangélikus Egyházközség központjában.

„Erősítsd meg, Istenünk, amit cselekedtél értünk!” – Lelkésziktatás Csikvándon

Csikvánd – A csikvándi evangélikus templomban lelkésziktató istentiszteleten ünnepelt a gyülekezet 2015. június 27-én szombaton délután. Ez az ünnep első látásra egy a lelkésziktatások sorában, amely természetesen az érintett gyülekezet és beiktatott lelkésze számára különleges élmény. A csikvándi lelkésziktatásnak viszont a gyülekezet határain túlmutató üzenete is van.

A lelkész irányt mutat és lelki vezetője a közösségnek

Rábaszentandrás – Új lelkész szolgálja pünkösdhétfő óta a rábaszentandrási evangélikus gyülekezetet. Varga Tamás úgy érzi, hívei megszerették, segítették beilleszkedését. Régóta vártak a helyiek egy „saját" lelkészre.

„Fölötted ott ragyog az ÚR” – Jakab Bélát az Óbudai Evangélikus Egyházközség lelkészévé iktatták

Budapest – Az Óbudai Evangélikus Egyházközség megválasztott lelkészévé iktatták 2014. október 4-én, a korábban Gyulán szolgáló Jakab Béla evangélikus lelkészt. Az iktatási istentiszteleten a Budai Egyházmegye esperese, Bence Imre szolgált.

Munkáskesztyűvel kezében állt szolgálatba – Lelkészt iktattak Pusztavámon

Pusztavám – Egy pár munkáskesztyű egyik darabját nyújtotta át felügyelőtársának a Pusztavám-Móri Evangélikus Egyházközség 2014. május 24-én, szombaton beiktatott lelkésze, Ribárszki Ákos. Mint mondta, ez jelképesen azt fejezi ki, hogy mostantól közös az útja, a munkája, a célja a gyülekezettel.

Oldalak

Feliratkozás RSS - lelkésziktatás csatornájára