plébános

Az alázatos embert nem lehet megalázni – Egy igaz ember portréja

Kibontott ajtók, ablakok, törmelék közül lépett elő poros munkaruhában. Kőművesnek néztem. Kedves természetességgel kérdezte: „Te vagy az új szolgatárs?” Két oldalról megcsókolt, és nyomban azt kérdezte, hogy az ajtót hová is kellene beépíteni. Így találkoztam első szolgálati helyem, Gerendás katolikus plébánosával, Szigeti Istvánnal.

Hittanórai pofon, vidéki állapotok – egy lelkész őszintén válaszolt

Múlt héten adta hírül több portál is, hogy egy veszprémi faluban egy katolikus pap úgy megütött egy gyereket a hittanórán, hogy a gyerek vérezni kezdett, a pap ellen pedig eljárás indult. Egy valamikor ugyanebben a faluban is hittant tanító – névtelenséget kérő – evangélikus lelkész beszélt az eset hátteréről a KötőSzó blognak.

Őrzik emléküket

Ajka – A csékúti településrészen élő és a faluból már elszármazott lakosok összefogásával állítottak emléktáblát a máig köztiszteletben álló Marton Ágnes diakonissza, Varga György néptanító és Molnár Lajos plébános tiszteletére. Az evangélikus és katolikus templom őrzi ezentúl tábláikat. Forrás: veol.hu, szöveg és fotó: Tóth B. Zsuzsa
Feliratkozás RSS - plébános csatornájára