békekenyér

Várnában tartották a negyedik Békekenyér-konferenciát

Várna – Bulgáriában rendezték meg immáron negyedik alkalommal a Békekenyér-konferenciát, ezúttal 2017-ben a Béke és Mezőgazdaság témakörében. Tizenkét tagország képviselői érkeztek a bolgár mezőgazdasági miniszter meghívására Várnába. A magyar delegációt a Földművelésügyi Minisztérium részéről dr. Nagy István államtitkár vezette.

Az Ég is megáldotta a „békekenyér” magvait

Szarvas – Új év kezdődött a „Béke és Mezőgazdaság” programsorozat keretében. 2014. október 17-én Szarvason másodízben vetették el a békekenyér magvait a HAKI liziméter-telepének földjébe. A kezdeményezés 2011-ben indult, amelyhez összesen 11 EU-s tagállam csatlakozott. Ezek mindegyike a vasfüggöny keleti oldalán helyezkedett, így mezőgazdaságuk nagy hasonlóságot mutat.

A béke kenyere a megbékélés szimbóluma

Berlin – Egy rozsföld terül el jelenleg azon a részen, ahol annakidején Berlinben a Berni utca vonalában, a Berlini Fal mellett, a biztos halál várt azokra, akik megpróbáltak átjutni a keleti oldalról a nyugatira. A béke és a megbékélés szimbolikus jele most ez a rozsföld. 2014-ben a fal és a szögesdrót lebontásának 25. évfordulójára különleges programot szerveztek itt a németek.

Elvetették Szarvason a „békekenyér” magvait

Szarvas – Berlin – A berlini fal felhúzásakor elbontottak egy evangélikus templomot, valamint egy temető is útban volt. A fal lebontása után a templom helyére emeltek egy kápolnát, aminek a kertjébe – a korábbi temető helyére – rozst vetettek. Ennek a rozsnak a termését az idén szétküldték annak a 11 Európai Unió-s tagállamnak, amelyek a korábbi szocilista tömb területén önállósodtak és tértek az európai útra. Forrás: newjsag.hu, szöveg és fotó: Babák Zoltán
Feliratkozás RSS - békekenyér csatornájára