alba

Liturgikus öltözékek – Jelképek, szimbólumok

A hazai evangélikus egyházban használt liturgikus öltözékek kialakulásának hátterében hosszú és meglehetősen bonyolult folyamat húzódik meg. Ez összefügg azzal, hogy a lutheri reformáció a hit és az üdvösség szigorúan vett kérdései mellett számon tartott az ebből a szempontból (teológiailag) közömbös dolgokat (görög szóval adiaphoronokat) is. Ezek közé tartozott a liturgikus öltözet is. Ebből azonban nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni, mert miközben Luther kortársai közül azok, akik rajongó nézeteket képviseltek, a radikálisok azonnal félredobták a korábban használt miseruhákat, Luther más úton járt.

Közlemény: A Püspöki Tanács útmutatása a liturgikus viseletek használatáról

Budapest – Egyházunkban 2005. ádventje óta van lehetőség a stóla használatára, az alba viselésére pedig a Liturgikus könyv bevezetése nyitotta meg a kaput. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a közelmúltban mégis több helyen támadt feszültség használatuk mikéntje miatt, ezért szükségesnek látjuk az alábbi szempontok figyelembevételét – írták a Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsának tagjai közleményükben, amelyet az evangelikus.hu oldalán olvashatnak el teljes terjedelmében.

Liturgikus öltözetet nyertek lelkészek a Fraternitás Lelkész Egyesület pályázatán

Székesfehérvár – A Fraternitás Lelkész Egyesület negyedik alkalommal hirdette meg pályázatát, amelyen egyházunk lelkészei, illetve felszentelésük előtt álló lelkészjelöltjei liturgikus öltözetet, albát vagy stólakészletet nyerhettek.

A Fraternitás Lelkészegyesület pályázatot hirdet lelkészek számára liturgikus öltözetre

Budapest – A Fraternitás Lelkészegyesület pályázatot hirdet lelkészek számára liturgikus öltözetre. Az alábbiakban a pályázati kiírás szövegét olvashatják.
Feliratkozás RSS - alba csatornájára