parókia

Folynak a galgagyörki parókia és gyülekezeti terem felújítási munkálatai

Galgagyörk – A galgagyörki gyülekezeti terem és a lelkészi hivatal hónapokon belül a befejező munkálatok szakaszába ér és szép tágas, világos gyülekezeti termet vehet majd birtokba a gyülekezet. A válaszfal lebontásával a korábbi két kisebb terem egybe nyitva lett és kialakításra került egy kis teakonyha is.

Felújítják a zalaegerszegi evangélikus parókia pincehelyiségét

Zalaegerszeg – Felújítják a zalaegerszegi evangélikus parókia pincehelyiségét. A 6 millió forintos beruházást évek óta tervezték, ám csak most sikerült forrást találni. A munkálatokkal a tervek szerint haladnak, a koronavírus-járvány nem akadályozza a kivitelezést.

Befejeződött a nagyváradi evangélikus parókia tetőcseréje

Nagyvárad – Mátyás Attila evangélikus esperes fogadta Pásztor Sándort, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es elnökét, és megmutatta neki, mit sikerült elvégezniük a megyei önkormányzat által az egyházközségnek kiutalt támogatásból.

A parókia

A paplak az állandó készenléti állapot másik neve. Én legalábbis ennek éltem meg. A férjem tudatosan döntött úgy, hogy lelkész lesz, velem csak megtörtént, hogy papné lettem. Nem volt sem különösebb előképzettségem rá, sem ilyen ambícióim. Igaz, már előtte is jártam bibliaiskolába, gyülekezetbe, tartottam hittant, jártam terepre, ahol időnként a bőrén érezte az ember, hogy mi is az a misszió. De amikor hazamentem, újra csak egy ember voltam, aki álmos és nyűgös lehet, néha megbetegszik, vagy elfoglalt, szóval, hétköznapi. A parókia lett az a hely, ahol mindig papnénak kellett (volna) lenni.

Reménység és élni akarás – Hálaadó ünnep a felújított parókiáért Pitvaroson

Pitvaros – A pitvarosi gyülekezet közel 20 millió forintból újította fel a romos parókia épületét. Az ünnepi istentiszteleten Kondor Péter püspök hirdette az igét.

Isten életmentő segítségére szorulunk – Parókiaszentelés Győrújfalun

Győrújfalu – Az idén hetedik alkalommal megrendezett győrújfalui gyülekezeti találkozó keretében szentelte fel Kiss Miklós győr-mosoni esperes a korábbi iskolaépületből kialakított új parókiát 2018. augusztus 25-én.

Ellátogatott Pitvarosra az új püspök

Pitvaros – Az Ambrózfalva–Csanádalberti–Pitvarosi Egyházközségnek nagy öröme volt 2018. július 9-én. A Déli Egyházkerület nemrég beiktatott új püspöke, Kondor Péter Radosné Lengyel Annával, a kerület leköszönő felügyelőjével látogatást tett Pitvaroson. A püspök első, gyülekezetekben tett útjai között kereste fel az egyházközséget. A felügyelő a gyülekezet presbitere, tagja már évek óta.

Gyülekezeti termet és parókiát szenteltek Gyomaendrődön

Gyomaendrőd – A felújított gyülekezeti terem és lelkész lakás felszentelésére gyűltek össze a hívek a gyomaendrődi evangélikus templomban a húsvétot követő első vasárnap. A hálaadó istentiszteleten Gáncs Péter elnök-püspök szolgált, aki kiemelte: a felújításra szoruló templom és a szép, modern gyülekezeti terem együtt adja a valóságot. Az oltári szolgálatot a gyülekezet lelkésze, Fülöp Mónika végezte.

A megújulás lendülete Bakonycsernyén

Bakonycsernye – Felgyorsult és megváltozott körülöttünk a világ, az egyre gyorsuló változásra nekünk is reagálnunk kell gondolkodásmódunk, szervezeti felépítésünk és infrastrukturális körülményeink megváltoztatásával – írta a reformációi emlékévet megnyitó gondolataiban Szarka István esperes, bakonycsernyei lelkész. A gyülekezet a reformáció ötszázadik jubileumát szorgos munkával ünnepli. A közösség három területen szeretne előrébb lépni: a lelki élet területén, a közösségi terek megújításában, valamint az igényes kulturális programok szervezésében.

Felújítják a téti evangélikus gyülekezeti házat

Tét – Vladika Zsófia, a téti evangélikus gyülekezet lelkésze a Rábaközi Televízió adásában gyülekezeti házuk felújításáról mesélt. A parókián szétválasztják a lelkészlakást a gyülekezeti teremtől, ezzel mind a lelkésznek, mind a gyülekezetnek élhetőbb életteret tudnak biztosítani – tudhatjuk meg a felvételről.

Oldalak

Feliratkozás RSS - parókia csatornájára