örök élet

Örök élet vasárnapja

Mára terveztük az új budakeszi evangélikus templom felszentelését, amely a 20. és 21. századi mártíroknak is emléket állít. A járvány idején, a korlátozó rendelkezésekre tekintettel a szentelést tavaszra kell halasztanunk, de a gyülekezet legalább maroknyi csoportjával istentisztelet keretében használatba vesszük ezt a templomot, amely körül hat oszlopon 72 vértanú neve olvasható.

Versek és igék a mulandóságról és az örök élet reménységéről

Madocsai Miklós nyugalmazott evangélikus lelkész összeállítást készített bibliai igékről és híres magyar költők verseiről, amelyek a múlandóságról és az örök életről szólnak. A mostani vészterhes időkben bátorítást adhatnak ezek a sorok.

Memento mori

Balassagyarmat – A Balassagyarmati Református Egyházközség és a Zeke Kálmán Alapítvány szervezésében asztali beszélgetésre került sor Elmúlás – Mi van a halál után? címmel. 2018. november 6-án, kedd este 19 órakor már zsúfolásig megtelt az Orchidea cukrászda, mintegy ötven-hatvan érdeklődő gyűlt össze.

Mennyire biztos az örök élet?

„Az örök élet nem olyasvalami, ami megmarad a tulajdonunkban, már ha helyes lóra teszünk, és Krisztus táborához kötelezzük el magunkat. Az örök élet nem lezsírozott nyeremény a játszma végén. Péter szavaival élve, a játszma végén minden elég majd. Nem érdemes hát a földi dolgok helyett átnyergelni egy másik hamis biztonságra, s fix örök életben reménykedni. Az egyház igazi kincse nem az örök élet, hanem az evangélium. Mindnyájan Isten kezében vagyunk.” Bence Áron prédikációját közöljük, mely az egyházi év utolsó vasárnapján, a szentendrei evangélikus templomban hangzott el.

A jobb oldali gonosztevő elragadtatása

Mindkét gonosztevő meghalt a kereszten; de aki hitt Jézusban, elsőként került az Újszövetség népe közül Isten országába, még halála napján! Az Ószövetségben két élve elragadtatást találunk: Énók és Illés Isten színe elé került, mert magához vette őket. Szintén Lukács tudósít arról, hogy a koldus Lázárt az angyalok, halála után Ábrahám kebelére vitték fel, ami a pokol ellentétét jelenti; mert ahol Isten van, az a mennyország; és ahol nincs ő, az a pokol. Pál azzal vigasztal, hogy akik Krisztuséi, akár még élnek, akár már elhunytak az ő eljövetelekor – elragadtatnak, hogy mindenkor az Úrral legyenek!

Örömötökre – maradok (Fil 1,21—26)

Édesanyám utolsó éveiben naponként többször is énekelte ezt az éneket fáradhatatlanul és nagy buzgalommal:

Beszéljünk az örök életről!

Az egyházi esztendő utolsó vasárnapjának bátorító elnevezése evangélikus szóhasználatunkban: örök élet vasárnapja. Érdemes ismételgetni ezt a pozitív tartalmú megnevezést, mert a komor, ködös, nyálkás, fagyos, nyirkos évszakban könnyen hajlik a fáradó emberi lélek a pesszimizmus, letargia, melankólia, rezignáció felé, és ha azt hallja, hogy valami „utolsó” – különösen, ha ez a vasárnapra vonatkozik –, akkor magába roskad.

Miért hiszem az örök életet?

Az ősi Apostoli hitvallás utolsó szavaival minden, a Szentháromság egy igaz, örök Istenben hívő christianus személyesen (egyes szám első személyben) megvallja: „Hiszem az örök életet!” Ezért az örökkévalóság ünnepén, én is személyesen fogalmazom meg, a teljesség igénye nélkül, hét pontban összefoglalva; miért is hiszem és várom az örök életet. Válaszaimat a Szentírás kijelentéseire alapozom, s ezeket a zárójelben közölt igei hivatkozásokat kikeresve, minden kedves olvasó megfogalmazhatja a saját válaszát erre a sorsdöntő létkérdésre is: Hol és kivel töltöd az örökkévalóságot?
Feliratkozás RSS - örök élet csatornájára