Magyar Református Egyház

Emberpróbáló idők tanúi – Evangélikus életútinterjúk a Károli-egyetem honlapján

A református egyházban 2010-ben indult el A Magyar Református Egyház elmúlt száz éve életútinterjúk tükrében című projekt. Az állami, illetve egyházi támogatással készült interjúkban lelkészek, lelkészfeleségek, teológiai tanárok, egyházi iskolák tanárai mesélnek életükről, családjukról, szolgálataikról, gyülekezeteikről. Az interneten bárki számára elérhető, átlagosan száz-százhúsz oldalas nyomtatott élettörténetek mindegyikét magyarázatokkal ellátott fotóalbum és az interjúalanyok színes családfája egészíti ki.

A Magyar Református Egyház zsinata megerősítette a II. Helvét Hitvallást

Debrecen – Megerősítette a II. Helvét Hitvallást, és elfogadta új fordítását a Magyar Református Egyház közös zsinata szombaton a debreceni református Nagytemplomban – írta az MTI. Az evangelikus.hu információi szerint a Magyarországi Evangélikus Egyház képviseletében Abaffy Zoltán a zsinat nemlelkészi elnöke, valamit Zsarnai Kirsztián esperes és Márföldi István egyházmegyei felügyelő vett részt az alkalmon.

„Egymás terhét hordozzátok” – A Németországi Protestáns Magyar Gyülekezetek Szövetsége Egyesület közgyűlést tartott

Hannover – 2014. december 1-én megtartotta idei éves közgyűlését a Németországi Protestáns Magyar Gyülekezetek Szövetsége Egyesület, amely 23 taggal ülésezett Hannoverben a Magyar Református Gyülekezetnek is otthont adó hannoveri Evangelisch-reformierte Kirchemeinde (Hannoveri Református Gyülekezet) tanácstermében, amelyre e sorok írója is meghívást kapott a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház képviseletében.
Feliratkozás RSS - Magyar Református Egyház csatornájára