sakk

Egy békés harcos

„Sakkjáték az életünk. Sakkot játszunk szüntelen. Mi és az Isten. Lépünk, azután csönd. Ő következik. Lép. Végre! Lépünk. Eltérít utunkról. Újra lépünk.” Mácz István író gondolatai jártak a fejemben, miközben a Portisch Lajossal megbeszélt találkozóra igyekeztem. A nemzetközi sakknagymesterrel, a nemzet sportolójával játékról és dalokról beszélgettünk.

A Benka egyik tanára is tagja lett a Sakkpalota programot oktató csapatnak

Szarvas – Szakmai munkáját elismerve a Polgár Judit Sakk Alapítvány Kuratóriuma a Sakkpalota programot oktató Personal Training Team (PTT) tagjává fogadta Huszti Erikát, a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanítónőjét.

Hatvanheten ültek asztalhoz a diákolimpiai sakkdöntőn – Köztük evangélikus iskolák diákjai is

Gyula – A Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye adott otthont a hét végén a 2018. évi megyei sakk-diákolimpia egyéni döntőjének az I–IV. korcsoportos fiatalok számára.

Szeberényis sikerek a megyei sakkversenyen

Békéscsaba – A Békés Megyei Sakkszövetség hétvégén rendezte meg Békéscsabán, a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában a megyei diákolimpiai I-II. korcsoportos (alsós) leány és fiú, valamint középiskolás csapatversenyt.

Vedd a bábokat sorra, és indulhat a móka! – Polgár Judit és a holnap győztesei a sakkszőnyegen

A csendes, XVI. kerületi kertvárosi utcában, ahol minden zöldben pompázik, május 25-én, csütörtökön reggel fél tíz tájban szokatlanul nagy sürgés-forgásra lehettek figyelmesek a lakók. Nem mindennapi eseményre készültek a Brumi angol–magyar két tannyelvű magánóvoda kis növendékei és pedagógusai – és a történtekben az evangélikusoknak is nagy szerepük van.

Csabai és orosházi siker a sakkozóknál

Békéscsaba – A Kazinczy Ferenc Általános Iskolában rendezték meg a diákolimpia sakk csapatversenyének küzdelmeit. Az alsó tagozatos versenyeken összesen 13 csapat vett rész, 5 leány és 8 fiú csapat.

Evangélikus közreműködéssel fejlesztik tovább a Sakkpalota programot

Budapest – Újabb mérföldkőhöz érkezett a Sakkpalota program országos szintű elterjesztése. A Polgár Judit Sakk Alapítvány és a Magyarországi Evangélikus Egyház, illetve annak szakmai szervezete, az Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet együttműködési megállapodást kötött a képességfejlesztő program közös fejlesztéseinek elindítására.

Hit, zene és sakk – Portré Portisch Lajosról

Portisch Lajos nemzetközi sakknagymesterrel, a nemzet sportolójával beszélgetett az Evangélikus Élet.
Feliratkozás RSS - sakk csatornájára