Strasbourg

Időutazás Straßburgba Kálvin, Luther és Bach idegenvezetésével

Strasbourg nevét hallva manapság egy izgalmas, pezsgő életű város jut eszünkbe, amely az Európai Unió egyik központja, ahol a német és a francia kulturális háttér különleges, egymást megtermékenyítő kölcsönhatása érvényesül – a cikkben a városnév írásmódjának váltakozása is tükrözi e kettősséget. Ha a pandémia idején korlátozva vagyunk is az utazásban, most lélekben mégis kerekedjünk fel Straßburg irányába.

Nemzetközi szeminárium Strasbourgban

A napokban ért véget Strasbourgban az Ökumenikus Központ 53. nemzetközi szemináriuma, amelynek témája a Keresztyén Egyház tanítása és spiritualitása volt. A téma kihívása abban áll, hogy amíg a tanítás sok esetben a felekezeteket egymástól elválasztja, addig a lelkiség gyakran összeköti. A különböző egyházhoz tartozó lelki irányzatok vezetőinek előadásából kitűnt, hogy minden “sikeres” irányvonal olyan hitrejutott személyiségek vezetése alatt működik, akik Istennek szentelve életüket, naponta keresik az Úr közelségét és nagy hangsúlyt fektetnek a Lélek általi vezettetésre.

Európa vállaljon felelősséget az üldözött keresztényekért!

Strasbourg – A vallásüldözés az elvándorlás egyik fő mozgatórugója a világ számos térségében. Európa nem teheti meg, hogy félmegoldásokkal védelmezze az üldözötteket, hangsúlyozta Hölvényi György, a Fidesz-KDNP képviselője, az Európai Néppárt vallásközi párbeszéd munkacsoportjának társelnöke a vallásszabadság előmozdításáért felelős uniós különmegbízott feladatairól elfogadott parlamenti állásfoglalás kapcsán 2018. január 15-én, kedden Strasbourgban.

Fundamentalista volt-e Jézus? – Ökumenikus szeminárium Strasbourgban

Ötvenkettedik alkalommal rendeztek nemzetközi ökumenikus szemináriumot a franciaországi Strasbourgban, az Ökumenikus Kutatóintézetben. Ez alkalommal a Fundamentalizmus mint ökumenikus kihívás címet kapta a nyolcnapos, július 2–9. között tartott nyári egyetem. Egyházunkat dr. Gáncs Tamás kelenföldi igazgató lelkész, biblikus teológus képviselte. Az ő szubjektív naplójegyzeteit közöljük az alábbiakban.

Európa nem utasíthatja el az egyházak partnerségét

Strasbourg – „Az Európai Uniónak közvetlen fejlesztési segélyeket kell biztosítania az egyházaknak, melyek világszerte felelősséget vállalnak az üldözött keresztényekért. Ez Európa különleges felelőssége!” – jelentette ki felszólalásában Hölvényi György, az európai néppárti képviselőcsoport vallásközi párbeszéddel foglalkozó munkacsoportjának társelnöke az Európai Parlament mai plenáris ülésén.

Elutasította a strasbourgi bíróság a kormány fellebbezését az egyházügyi törvény ügyében

Strasbourg – Budapest – Brüsszel – Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden a magyar kormány fellebbezését a magyar egyházügyi törvényt elmarasztaló április 8-i ítélete ellen. Az Emmi szerint a strasbourgi bíróság nem vette figyelembe a jogszabályváltozást.

Az egyház a megújulás küszöbén – 48. Nemzetközi Ökumenikus Szeminárium Strasbourgban

Strasbourg – 2014. július 2–9. között „Nemkonfesszionális és transzkonfesszionális mozgalmak” címmel nemzetközi ökumenikus szemináriumot szervezett a Lutheránus Világszövetség és a strasbourgi Ökumenikus Kutatóintézet.

Strasbourgi bíróság: a magyar egyházjogi törvény sérti a kisegyházak jogait – Összefoglalás – Frissítve új információkkal!

Brüsszel – A gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságának tekintetében sérült a magyar államot beperlő vallási közösségek gyülekezési és egyesülési szabadsága azáltal, hogy az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státusuktól – mondta ki keddi ítéletében Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága. Az alábbiakban a törvénnyel kapcsolatos reakciókat, közleményeket is összefoglaltuk. Forrás: MTI, összefoglalás: evangelikus.hu

Strasbourg ítéleteket hozott a keresztény meggyőződés kinyilvánításának szabadsága ügyében

Brüsszel – Több, a keresztény meggyőződés kinyilvánításának szabadsága ügyében is hozott ítéletét ismertette a strasbourgi emberi jogi bíróság kedden. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az alapvető emberi jogok győzelmét jelentik a strasbourgi emberi jogi bíróság friss állásfoglalásai. Forrás: MTI
Feliratkozás RSS - Strasbourg csatornájára