Cseh Testvérek

Testvérek Csehországból – Hasonlóságok és különbségek nyomában

Budapest – Immár második alkalommal találkoztak február 27–28-án hivatalosan a Cseh Testvérek Egyházának és a Magyarországi Evangélikus Egyháznak a vezetői. A tavalyi brnói tanácskozás után idén a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület székhelyére, Győrbe érkeztek a cseh vendégek. A találkozó kapcsán Vladimír Zikmund országos felügyelővel és Oliver Engelhardttal, az egyház országos központja külügyi osztályának vezetőjével beszélgettünk egyházukról és magyarországi tapasztalataikról.

Közép-európai sorsközösség – a jövőbe tekintve | Cseh–magyar egyházvezetői találkozó Brnóban

Brno – Csehország Európa leginkább szekularizált országa, a közelmúlt felmérései szerint alig tizenöt százalékot ér el azoknak az aránya, akik valamilyen egyházi közösséghez tartozónak vallják magukat. A Cseh Testvérek Egyházának hetven-nyolcvanezres lélekszáma az ország lakosságának még egy százalékát sem teszi ki, diaszpórahelyzetük, az egyház fordulatokban gazdag történeti háttere, az ebből eredő tapasztalatkincs ugyanakkor számos olyan tanulsággal szolgál, amely miatt egyházunk vezetése nagy örömmel vette Daniel Ženatý egyházelnök meghívását.

Cseh protestáns egyházi küldöttséget fogadott Ferenc pápa

Róma – Husz János halálának 600. évfordulója alkalmából Ferenc pápa a Cseh Köztársaság egyházi küldöttségét fogadta. E delegációt Miloslav Vlk bíboros, a Husz-emlékév pápai delegáltja, Joel Ruml, a Cseh Testvérek Evangélikus Egyházának moderátora és Tomáš Butta, a Csehszlovák Huszita Egyház pátriárkája vezette.
Feliratkozás RSS - Cseh Testvérek csatornájára