feminizmus

Beszéljünk másképp a kereszténységről – Szabadság, méltóság, remény címmel progresszív teológiai fórum indul

Magyarországon elterjedt az a vélekedés, hogy aki keresztény, az egyben konzervatív is. Pedig egészen másképpen is lehet valaki keresztény. Szűcs Balázs református lelkész és dr. Perintfalvi Rita katolikus teológus azért hozták létre a progresszív teológiai fórumot, mert úgy tapasztalták, hogy a haladó teológiai szemlélet alig van jelen a hazai egyházi felfogásban és a közéletben, és a teológiai fakultások nagy részét a tradicionalista-konzervatív szemlélet jellemzi. A fórumot a szervezők három jelzővel írják le: szabadság, méltóság, remény.

Kirúgták a munkahelyéről, mert várandós lett

Betty Friedan amerikai író akkor veszítette el állását, amikor második gyermekét várta. Ez az élmény vezette őt a feminizmushoz, és ahhoz, hogy az 1960-as években nemcsak politikai egyenjogúságért, hanem a nők számára egyenlő munkahelyi és házasságon belüli jogokért harcoljon. A feminizmus – konkrétan és átvitt értelemben is – igen vaskos történetét itt és most nincs módunk bemutatni, de a rossz emlékű „nemzetközi” nőnapok után nem árt számot vetni azzal: hol is tartunk.

Új férfi, új nő, új család – A keresztény család válságáról (keresztény szitokszavak-sorozat, 1. rész)

Homoszexualitás, feminizmus, liberalizmus, gender, családon belüli szerepek – vannak szavak és kifejezések, amelyek heves indulatokat váltanak ki keresztény körökben vagy amelyekről illik ugyanazt gondolni. Sorozatunkban ezeknek a kifejezéseknek és a hozzájuk kapcsolódó negatív jelentéseknek igyekszünk utána járni. Elsőként a családon belüli szerepekről lesz szó.
Feliratkozás RSS - feminizmus csatornájára