szerepek

Hosszú ideje elterjedt és igen széles körben elfogadott narratíva a jelenlegi közbeszédben, hogy a hagyományos magyar társadalomban a nők elnyomása, megsemmisítése, férfiak által való leuralása volt „a normális”. Ugyanezen közbeszédben nemegyszer előkerül a még fennmaradt hagyományos társadalmi szegmensekben (például a székelyeknél, csángóknál) dívó állítólagos hímsovinizmus. De vajon mi ebből az igazság – és mi a mítosz? Cikkünkben ezt járjuk körbe a házasság kérdésére fókuszálva, annak vizsgálatával, hogy mennyiben biblikus a tradicionális magyar családmodell, és mit tanulhatunk a sikeres házasság kapcsán őseinktől, mindenekelőtt Isten igéjéből.

Míg az összes magazin és véleményvezér a női kiteljesedésre koncentrált, elfeledkeztünk a férfiakról. Magukra hagytuk őket a problémáikban, a leterheltségben, a különféle függőségek kísértéseiben és az apahiányban, melyben egyre többen szenvednek, és amely alapjaiban szedi szét társadalmunkat. Szükségünk van a maszkulinitás erejére, arra az erőre, mely nem agresszív, hanem alkotó, cselekvő energia, és egyre inkább hiányzik a családokból és a társadalomból.

Mai Európánkban körülnézve úgy tetszik, hogy az én és a mi kibékíthetetlen ellentétbe kerülve végsőkig menő harcot vív egymással. Amikor a „női princípiumról” vitatkozunk, az önmegvalósítást és a közösség, a család szolgálatát állítjuk élesen szembe. Bevándorlók tekintenek új hazájuk, önmegvalósításukat mindennél előbbre helyező polgáraira értetlenül, megzavarodva, vagy éppen egyre növekvő gyűlölettel. Európa őslakosai megbotránkozva, megrémülve, vagy haraggal eltelve tekintenek az újonnan érkezettekre. Van esély rá, hogy kibékítsük ezt a rengeteg én-t és mi-t?