revideált

Középpontban a Szentírás – Beszélgetés Pecsuk Ottóval

Budapest – A Magyar Bibliatársulat főtitkárát, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának oktatóját kérdeztük a bibliaolvasási szokásokról, a revideált új fordítású Biblia munkafolyamatáról, nyelvezet változásáról és az újfajta technikai eszközök használatáról.

A Könyvfesztiválon mutatták be a revideált Bibliát

Budapest – A Biblia mindenkié! címmel a Magyar Bibliatársulat Alapítvány szervezésében mutatták be a most megjelent új fordítású Biblia revideált kiadását 2014. április 25-én. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Megjelent az új fordítású protestáns Biblia

Budapest – Megjelent az új fordítású, revideált protestáns Biblia a Magyar Bibliatársulat Alapítvány gondozásában. A revízió célja a korábbi fordítás idejétmúlt, értelemzavaró, következetlen vagy nehezen felolvasható megfogalmazásainak javítása volt – közölte a Magyarországi Református Egyház zsinatának kommunikációs szolgálata szerdán az MTI-vel. Forrás: MTI

Áprilisban vehetjük kézbe a Biblia revideált új fordítását

A Magyar Bibliatársulat, amelynek egyházunk is alapító tagja, a 2005-ben megtartott közgyűlésén határozatban döntött az újfordítású Biblia revíziójáról. Forrás: baptist.hu, szöveg: Marosi Nagy Lajos

Biblia a Tescoban: Pünkösdre új formában és színekben is megjelenik a „modernizált” Károli-biblia

Budapest – 2013. május 16-án a Váci úti Tesco Áruházban mutatták be az újonnan revideált Károli-Biblia utánnyomását. Pünkösdtől az ország Tesco áruházaiban is kapható lesz a Szentírás. A 2011 karácsonyán hétezer-ötszáz példányban megjelent Szentírás utánnyomását most még változatosabb külsővel, tizenötezer példányban kínálja az érdeklődőknek a Veritas Kiadó. Forrás: MTI, Veritas Kiadó. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Elolvashatja honlapunkon a Biblia legújabb revíziójának első próbakiadását – A prédikátor könyve

Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált protestáns új fordítású Biblia legújabb revíziójának próbakiadását tartja kezében a Tisztelt Olvasó. A Magyar Bibliatársulat 2006- ban kezdett hozzá a revízió előkészítéséhez, az észrevételek gyűjtéséhez. Munkánk most jutott el arra a pontra, hogy az egyházi bibliaolvasó közvélemény elé tárhatjuk a Szöveggondozó Bizottság revíziós munkájának gyümölcseit, köztük Pál levelét a kolosséiakhoz.
Feliratkozás RSS - revideált csatornájára