ökoteológia

Mindennapi felelősség a teremtettség iránt

A témához illő környezetben, a teremtett világhoz közelebb lépve, személyes jelenléttel tarthatták meg egyházunk Lelkészakadémiájának kurzusát április 25–28. között Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. „A szombat van az emberért” – Teremtésvédelmi alapok című képzésről az egyik résztvevő személyes hangvételű, reflexiókban is bővelkedő beszámolóját olvashatják. (A szerk.)

A hálás élet művészete – Beszélgetés Béres Tamással

Hogyan tekintünk a teremtett világra és abban a saját helyünkre? Van-e a kereszténységnek feladata egy a természetért és a másik emberért felelős globális etika kialakításában? Hálásak vagyunk-e azért, hogy már életünk kezdetétől megajándékozottak vagyunk? A fenti kérdésekről Béres Tamással, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológia Tanszékének tanszékvezetőjével A hálás élet művészete című könyve alapján beszélgettünk.

Kereszténynek lenni biofarizeusok között

Édentől keletre (a bűnbeesés következtében) az alma elízetlenedik. A gyümölcs, zöldség és gabona az ember verítékes munkájával terem. A gépevolúció és génmanipuláció pedig végképp nem kedvez az őseredeti ízek meglelésének. Hogyan gondozhatjuk magukban a paradicsomi képet azon a földön, ahol már szinte mindent leromboltunk? Hit és egészség című sorozatunk második részét közöljük.

Személyes utak | Keserü Katalin és Kodácsy-Simon Eszter beszélgetése – VIDEÓ

Budapest – A Ludwig Múzeumban látható Susan Swartz Személyes utak című kiállításhoz kapcsolódóan Keserü Katalin művészettörténész és Kodácsy-Simon Eszter teológus beszélgetett a kiállított alkotások által felvetett kérdésekről.

Tényleg képes a gyógyulásra a Föld, ha odafigyelünk

Gyógyulni kezdett az ózonlyuk az Antarktisz felett, olvasható az ORIGO-n. Mégsem marad hatás nélkül, ha törődünk a Földdel? Mit tehetnek az egyházak a környezeti válság megoldásáért?

Környezettudatos keresztények – a teremtett világ védelme

Áprilisban volt a Föld napja, de nem csak ezen a napon kell vigyáznunk a teremtett világra. Összeállításunkban keresztény gondolkodóktól idézünk: miért is számíthat alapnak hívő ember számára környezettudatosság? Néhány jó tanácsot is összegyűjtöttünk: hogyan legyünk zöldek?
Feliratkozás RSS - ökoteológia csatornájára